Megkezdődött a gyermekfesztivál


2012-07-13 17:59:28  | cikk: Babos Petra  | 


Megkezdődött a gyermekfesztivál főképe
A Piktor elnevezésű gyermekalkotói pályázat győzteseinek díjkiosztó ünnepségével kezdődött meg ma délután az Esterházy-kastélyban a 7. Pegazus Parádé, amely idén a virágok jegyében zajlik.  A hagyományos módon meghirdetett pályázatra idén is több száz remekmű érkezett a bérletes előadások helyszínein élő kicsiktől, melyből ötven kisgyermek munkáját díjazta a zsűri és jutalmazta meg értékes ajándékkal, melyet a grófi család adott át.
Az eseményen dr. Áldozó Tamás is jelen volt, aki nemcsak mint polgármester, hanem mint az egyik díjazott kisgyermek édesapja is részt vett a rendezvényen, és gratulált az ifjú Piktoroknak.
A rajzpályázat témája ezúttal is az év során látott gyermekszínházi előadásokból építkezett, így tehát a Fehérlófia, a Szépség és Szörnyeteg, valamint a Párnacsata című bábjáték egy-egy részletét készítették el az ügyes kezű gyerekek.
Az ünnepélyes díjátadó után következett a Bendőtömő, azaz a díjazottak tiszteletére fogadást rendeztek, melyen a támogató cégek termékeit kóstolhatták meg a gyerekek.
A program a Nádor-teremben folytatódott, ahol a díjazottak a Szépség és Szörnyeteg című bábjátékot nézhették meg díszelőadásban.
Mivel az idei parádé a virágok jegyében zajlik, az Esterházy-kastély előtt egy több mint 500 cserepes virágból álló virágórát állítottak fel. Az Ősök csarnoka előtti folyosón pedig a város virágkötészeinek meseszép csokrait tekinthetik meg az érdeklődők, melyre szavazataikat is leadhatják.
A parádé első napján, azaz ma este 20 óra 30 perctől a Pegazus Színház műsorát, illetve tűzzsonglőrök látványos produkcióját láthatják az érdeklődők, majd közel ezer mécses és gyertya meggyújtására és lampioneregetésre invitálják az érdeklődőket az Esterházy-kastély előtti udvaron, amennyiben az időjárás ezt lehetővé teszi. Az est, Mécsvirág címmel éjszakai játékos, ügyességi és bátorságpróbával zárul a kastély udvarán.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!