Sikeres volt az idei színjátszó tábor


2012-07-13 17:54:16  | cikk: Babos Petra  | 


Sikeres volt az idei színjátszó tábor főképe
A Weöres Sándor Általános Iskolában már tizenhat éves hagyomány, hogy nyáron színjátszó tábort szerveznek az iskola diákjainak. Az idén - június 25. és július 1. között - 29 tanuló vett részt a Káli-medence egyik gyöngyszemére, Mindszentkállára szervezett táborban Horváthné Árvai Mária és Tegyi Tibor kíséretében. A táborba bárki jelentkezhetett ötödik osztálytól egészen nyolcadikig, aki érdeklődik a drámafoglalkozások iránt.
- A színjátszó táborban mindig egy-egy témát dolgozunk fel. Két vegyes csapatra oszlottunk, Horváthné Árvai Mária a Brémai muzsikosok című mesét, míg én Shakespeare: Sok hűhó semmiért című darabját dolgoztam fel a gyerekekkel. Az utóbbi történet a kamaszok világának problémáiról, a szerelemről, a becsapásról és az ármánykodásról szól. A történet szerint két vitéz megérkezik a herceg udvarába, ahol annak lánya és az unokahúga él. A hercegkisasszony egy komoly természetű hölgy, akibe az egyik vitéz beleszeret, az unokahúgot pedig a másik vitézzel hozzák össze. A herceg unokaöccse azonban elkezd ármánykodni a szerelem ellen, próbálja tönkre tenni az igaz érzéseket, s ebből adódnak a bonyodalmak. Szerencsére a táborban sok-sok hintaszék, favár volt, ami nagyon jó helyszínt adott a játékunkhoz. A shakespeare-i történetben sokkal több a szereplő, mint a mi előadásunkban. Sok olyan mondat, helyzet került bele a darabba, ami színezte a mi előadásunkat. Az egyik fiú, aki nagyon szeret fényképezni, a csatajelenet végén egy csoportképet fotózott, ami az igazi vígjátékban nincsen benne. A gyerekek elmondása szerint, nagyon jól sikerült a tábor, jól érezték magukat, s én pedig remélem, el is fogják olvasni ezt a művet - mesélte Tegyi Tibor.
Horváthé Árvai Mária elmondta, az ő csoportja a Brémai muzsikusok című mesét dolgozta fel.
- A klasszikus mesét egy kicsit átalakítottuk, aktualizáltuk. Azt vizsgáltuk, hogy vajon mi lehet annak az oka, hogy valaki elmegy otthonról. Sokan hozták otthoni tapasztalataikat, például, hogyha valakinek a szülője külföldön dolgozik. Megnéztük a négy főszereplőt, karaktereket kerestünk, és a problémáikat vizsgáltuk. A mesét a nagyok is jól fogadták. Egészen más módszerekkel dolgozunk, mint az iskolai színjátszó órákon, hol komédiát, hol tragédiát kellett alkotniuk - tette hozzá a drámatanárnő.
Az egyhetes nyári tábor során a színjátszás mellett természetesen jutott idő a kikapcsolódásra is.
- A diákok fürdőzhettek a Balatonban, sportolhattak, számháborúzhattak, túrázhattak a Kopasz-hegyen, bátorságpróbázhattak és főzhettek is. Reméljük, jövő nyáron is mehetünk drámatáborba - foglalta össze Tegyi Tibor és Horváthné Árvai Mária a tábor eseményeit.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!