Nagy Mihály a PELC utánpótlásról


2012-07-04 12:12:18  | cikk:  | 


Nagy Mihály a PELC utánpótlásról főképe
A Lombard Pápa közvetlen utánpótlása a 2010/11 szezont az elmúlt évekhez képest komoly előrelépéssel zárta. Ez mind eredményekben, mind szakmai fejlődésben tapasztalható volt. Néhány korosztály kifejezetten jól szerepelt az adott bajnokságban és az előkészítő csoportok is szépen szerepeltek a különböző kis tornákon és a kölyökligában egyaránt. Három csapat (tartalék, U-19, U-17) végzett dobogón, ami a pápai utánpótlásban még nem fordult elő. A mögöttünk álló szezonról Nagy Mihállyal, az utánpótlás szakmai igazgatójával beszélgettünk.
- Az elmúlt szezonban nagyon komoly terhekkel kellett szembesülnünk. A Magyar Labdarúgó Szövetség bevezette az első osztályú klubokra kötelezően az U-18, U-16 korosztályokban a zárt kiemelt bajnokságot, ami ebben a formájában teljesen értelmetlen. Ez év januárjától eltörölték 14 év alatt az amatőr sportolói szerződéseket így az akadémiák azt visznek el, akit akarnak, mi már csak a papírokkal találkozunk. Ráadásul több kiscsapat a lehetőséget kihasználva úgy próbálta megoldani a létszámproblémáit, hogy „betámadta” néhány korosztályunkat, ami nem kis gondot okozott. Nehézségeink ellenére a felsőbb korosztályok elég jól teljesítettek. Az U-19 a 8. helyen zárt, ami simán dobogós hely, ha a legjobbak nem a felnőttek között szerepelnek. Az U-18 12. helye is ugyanezen okból lényegesen jobb lett volna. Az U-17 a 2. pozícióban végzett, ami minden dicséretet megérdemel. Az U-15 tavasszal új edzővel, visszatérő játékossal lényegesen stabilabb lett, bízom benne, hogy tovább folytatódik ez a fejlődés. Az U-16, U-14 csapataink nagyon gyengén szerepeltek, folyamatosan próbálunk úrrá lenni a helyzetükön, de nagyon nehéz dolgunk van, mindkét korosztály új edzővel dolgozik tovább, akiknek legfontosabb dolguk a stabilizálás lesz. Az U-13 szépen szerepelt a kiemelt bajnokságban, az U-12 viszont gyengén. Itt is változtatnunk kell, hogy stabilabbá tegyük a korosztályt. Az előkészítő korosztályainkat tekintve kifejezetten jól állunk. Három éve indítottunk egy óvodai programot, ami telitalálat volt és sorban épülnek fel jó korosztályok. Tornákat nyernek, jó helyezéseket érnek el a legjobbak ellen is, jól szerepelnek a Kölyökligában.
Nagy Mihály szerint további változások várhatóak, melyek remélhetőleg még komolyabb fejlődéseket hozhatnak a klubnak.
- A pályázati lehetőségeket kihasználva javítani kell a létesítmény helyzetünkön. Nincs elég öltözőnk, edzőpályánk és a minőségükön is van bőven javítani való. Sok eszközre lenne még szükségünk. Néhány edzőnk munkájával nem voltam elégedett, a munkájuk több elemén lényegesen javítaniuk kell. Három éve megszűnt a Középiskolai Futball Osztály, aminek hatását most érezzük igazán, nagyon nehezen tudunk beiskolázni. Ezen a téren jó lenne előrelépni. Összességében elmondható, hogy a Pápai utánpótlás az akadémiákkal nem tud konkurálni. Szűk a merítési lehetőségünk, ezért szélesítjük az alapjainkat, hogy stabilak maradjunk. Minden korosztályban megtaláljuk azt a néhány tehetséget, akikkel fokozottan kell foglalkozni. Az elmúlt három év munkájából hat játékos került a felnőtt csapat keretébe, akik közül öten be is mutatkoztak. Most újabb három fiú lép feljebb. Azt szeretnénk bebizonyítani, hogy bár vannak nagyon problémás korosztályaink, de nem csak az akadémiákon lehet tehetségeket gondozni és velük minőségi munkát végezni, hanem kisebb „műhelyekben” is. A Somogyi Richárd (20), Enyingi Marcell (19), Grőber Bence (18), Király Botond (18) négyest bármelyik klub szívesen fogadná, de már látom azokat közvetlen mögöttük, akik hasonló utat járhatnak be. Közülük Kalmár Bencének (16) nemrég ajánlott profi szerződést a klub. Azért fontos ez, mert abban bízom, hogy az ő példájuk minta lehet az összes gyerek előtt, hogy nem kell Pápáról elmenni, távol a családtól ahhoz, hogy kifussák a tehetségüket.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!