Ügyességi vetélkedők, bográcsozás és jó hangulat a "75 éves a pápai katonai repülés" rendezvényén


2012-07-01 08:43:23  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Ügyességi vetélkedők, bográcsozás és jó hangulat a
A kánikulai meleg sem tántorította vissza azokat a versenyzőket, akik tegnap délután a 75 éves a pápai katonai repülés című három napos rendezvénysorozat ügyességi versenyére neveztek. A programnak ezúttal a Sportcsarnok mögötti füves pálya adott otthont.
A kora délután kezdődött versenyen öt rendkívül összetartó csapat mérhette össze gyorsaságát és ügyességét. A csapatok között a rendőrség, a tűzoltóság, az önkormányzat, a Nemzeti Adó és Vámhivatal és természetesen a bázisrepülőtér képviseltette magát. A versenyzőknek öt feladatot kellett teljesíteniük, melyeket a csapatok saját maguk állítottak össze, és minden csapat egyet választhatott a többiek részére.
- Minden szakterületnek megvan a maga specialitása. Szerettük volna megmutatni egymásnak, hogy a másik munkája sem könnyű. Ami az egyes csapatok számára könnyűnek tűnik, az bizony a másikat igen csak megizzasztja. Mi, katonák például egy olyan feladattal rukkoltunk elő, mint a fegyver összeszerelős verseny, a tűzoltók feladatánál fáról kellett kisállatot lementeni, a rendőröknél bilinccsel kellett dolgozni, a vámosoknál jövedéki adó alá tartozó terméket kellett tartályok között megkeresni, míg a HAW-nál egy virtuális utazást kellett tenni a C17-essel Afganisztánban - mondta el hírportálunknak Berek Zsolt törzszászlós, a Pápai Bázisrepülőtér rangidős tisztje.
A versenyzők rendkívül lelkesek és vidámak voltak a tikkasztó hőségben, bizonyítva ezzel állóképességüket és kiképzettségüket.
A verseny ideje alatt a 6 bográcsban ízletes pörkölt készült Nemzetek eledele elnevezéssel.
- A Globemaster III. ötfős csapatánál mindenkinek megvolt a maga feladata a főzés során. A kukták már nem első alkalommal főztek együtt. Volt, aki fát aprított, volt, aki hagymát szelt. A csapat specialitása egy őzpörkölt, ami C17-es módra készült, hagyományos alapanyagokkal és fűszerekkel bolondítva - fogalmazott Kálmán István csapatkapitány.
A szervezők ezúttal sem feledkeztek meg a gyerekekről, őket egész délután arcfestés, ugrálóvár és kézműves alkotóház várta.
A program során lehetőség nyílott a jótékonykodásra is, a szervezők egy külön sátorban várták a felajánlásokat helyi alapítványok részére.
A délutáni program során a katonai hagyományőrzők és őrkutya vezetők is bemutatkoztak az érdeklődő közönségnek.
A háromnapos rendezvény ma reggel 9 órától folytatódik, amikor is a Pápai Bázisreptéren várják az érdeklődőket, akik megismerkedhetnek a katonák mindennapjaival.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!