Megkezdődött a Képzőművészek nyári tábora


2012-06-29 21:27:56  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Megkezdődött a Képzőművészek nyári tábora főképe
A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ évek óta minden nyáron megszervezi a Képzőművészek nyári táborát. A művészetbarát táborozók az első három napot idén is Nagytevelen töltik, ahol a természetben és a faluban alkothatnak. Hírportálunk ma délután kilátogatott Nagytevelre, a táborozók éppen a Nagyteveli Víztározónál, a strandon ragadtak ecsetet, ceruzát vagy krétát és alkottak a hűs fák lombjai alatt.
Róka Norbert művelődésszervező elmondta, a tábor hétfőtől a Somogyi József Galériában folytatódik, ahol délelőtt majd a műtermi akt lesz a téma, délután pedig a város különböző helyszínein örökítik meg Pápa gyöngyszemeit.
- A témákat a tábor vezetője, Borbély Lajos művésztanár határozza meg a 12 lelkes, 16 és 66 év közötti alkotónak. Vannak olyan résztvevőink, akik már évek óta visszajönnek, de mindig akadnak új művészpalánták is. A Nagytevelen eltöltött napok végén minden alkotó két művét felajánlja a Nagyteveli Önkormányzat javára, így mondunk köszönetet az önkormányzat és a helyi alapítvány támogatásáért.
Borbély Lajos művésztanár elmondása szerint nagyon jól érzik magukat Nagytevelen már harmadik éve, ami köszönhető most a jó időnek és természetesen a jó társaságnak.
- A művésztelep első három napja rendszerint egy töltekezéssel teli szabadidős program Nagytevelen. A csodás természet, a csendes, idillikus környezet ragyogó téma a tájképfestészetre. Emellett a táborlakók a falusi életmódot is ecsetvégre kapják majd holnap délután, illetve vasárnap délelőtt. Ma délelőtt már körbejártuk a községet, felfedezve azokat a helyeket, amelyeket majd szeretnénk megörökíteni. A táborozók bármely technikával dolgozhatnak, lehetőleg mindent kipróbálva. A terepen a legalkalmasabb a pasztell, amit sokan kedvelnek - tette hozzá a művésztanár.
A tábor jövő vasárnap, július 8-án 11 órakor zárul a Jókai Mór Művelődési Szabadidő Központban az alkotótáborban készült képekből összeállított kiállítás megnyitójával.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!