Két helyszínen is zajlik a JMSZK nyári tábora


2012-06-28 18:07:43  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Két helyszínen is zajlik a JMSZK nyári tábora főképe
A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ az elmúlt évek sikerein felbuzdulva idén is megszervezte a két hetes nyári táborát. A június 25-én kezdődött pónilovas, illetve lovas tábor rendkívül jó kikapcsolódási lehetőséget biztosít a 7-14 éves korosztály számára. Bognárné Novák Ilona művelődésszervező elmondta, az idén nagy népszerűségnek örvend a póni, illetve lovas tábor, melyeken összesen 30 fiatal vesz részt.  - A programot igyekeztünk úgy összeállítani, hogy a délelőtti csoportfoglalkozás mellett, - melyek a Pápai Lovasiskolában és a Halász Póniudvarban zajlanak - délután színes elfoglaltságok várják a gyerekeket. Így számháborúztunk, strandra mentünk, filmet néztünk és egyéb ügyességi játékokon vettünk részt. Minden évben a második héten egy közös egész napos kirándulásra megyünk. Az úticél ezúttal a bakonybéli Pannon Csillagda és a Veszprémi Állatkert lesz. A tábor zárásaként, jövő pénteken a gyerekek bemutathatják új ismereteiket a szülőknek – sorolta a programokat a művelődésszervező. Kocsis László, a lovasiskola üzemeltetője hírportálunk kérdésére elmondta, a gyerekek már az első hét végére rengeteg új ismeretet szereztek a lótartással kapcsolatban. Megtanulták a lóhoz való helyes közeledést, a lóápolást, valamint az alaplépéseket, az ügetést. Vannak évről évre visszatérő táborozóik, akik már nagyon ügyesen tudnak a lovakkal bánni, ők már futószár nélkül is megülhetik a lovat.  - Két ló, Monda és Tücsök, valamint három oktató foglalkozik a két hétben a kicsikkel. Úgy gondolom, a gyerekeknek sokat jelent, hogy a természetben, az állatok között lehetnek, hiszen ez egy olyan indíttatást adhat nekik, ami jó irányba viszi őket, hiszen ez az internet és a tv helyett egy kiváló kikapcsolódási lehetőség, ami az egyéniséget is fejleszti - foglalta össze.
Balázs Krisztofer, 12 éves kisfiú elmondása szerint nagyon jó a lovas tábor, hiszen a lovaglás mellett jut idő az úszásra, a számháborúzásra és egyéb játékos versenyekre is. Az elmúlt egy hétben már megtanulta, hogy hogyan kell ügetni, hogy nem szabad hirtelen mozdulatokat tenni a ló mellett, valamint hogy nem szabad kiabálni sem a lovak közelében.
Eközben a Halász Póniudvarban romantikus, vadregényes környezet várja a fiatalabb korosztályhoz tartozó táborozókat.
- A hangulatos udvarban a pónik mellett lóval, nyuszival, kecskével, kacsával és kutyákkal találkozhatnak a kicsik, ami nagyon tetszik nekik. Szívesen simogatják, ölbe veszik, becézgetik az állatokat, akik rendkívül barátságosak, szeretik a gyerekeket. Mi elsősorban a kisebb korosztály képviselőit fogadjuk, hiszen a pónik nekik valók. Reggel lecsutakolják, majd megfésülik a pónikat, ezt követően sétálunk, lovagolunk és tornászunk is. A délelőtti program során lehet csúszdázni, lovaskocsikázni vagy a medencében pancsolni - mondta Halászné Kapcsándi Szilvia táborvezető.
Sipőcz Borbála már második alkalommal jött el a pónilovas táborba, mivel nagyon szereti az állatokat, főleg a lovakat.
A nyári tábor családi programmal zárul július 6-án.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!