Sikeres volt a 22. Pápai Játékfesztivál


2012-06-20 20:52:28  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Sikeres volt a 22. Pápai Játékfesztivál főképe
Sikeres volt a 22. Pápai Játékfesztivál - derült ki a szervezők értékeléséből. Dr. Áldozó Tamás polgármester ma délután hívta össze a Polgármesteri Hivatalba a Játékfesztivál rendezőit a tapasztalatok megbeszélésére és a programok értékelésére. A szervezők a visszajelzések alapján levonták a következtetéseket, ezek aztán segítségükre lesznek a következő évi Játékfesztivál szervezésében.
- Jövőre sokféle szempontból változni fog a Játékfesztivál. Abban a közegben, amelyben idén zajlott, többet nem lesz. Ez jó, mert a jövő évi rendezvénybe a Fő teret már mindenképpen bele kell majd illeszteni, illetve apróbb változások lesznek a vidámpark területét illetően is. A többi változás a szervezők tapasztalataitól függ.
A Játékfesztivál hétvégéjével több rendezvény is egybeesett, hiszen szombaton volt a Múzeumok éjszakája, valamint Pápa Város Napja is. A polgármester úgy értékeli, a programok jól elfértek egymás mellett és összességgében erősítették egymást. Becsült adatok szerint a négy nap alatt tízezres nagyságban vettek részt a pápaiak a Játékfesztivál programjain.
- A Múzeumok éjszakáján a városhoz köthető három kiállítóhelyen, az Esterházy-kastélyban, a Kékfestő Múzeumban és a Somogyi József Galériában közel háromezren jelentek meg. Tudjuk azt, hogy a Szabadtéri színpadon a zárókoncert zsúfolt teltházat hozott és látható volt az is, hogy a délutáni programokon szintén rengetegen vettek részt. Úgy hiszem, hogy nagyon kevesen vannak Pápán, akiket egyáltalán nem szólított meg ez a rendezvény.
Az idei Játékfesztivál 10 millió forintjába került az Önkormányzatnak.
- A támogatások végösszege 4 millió forint, mely az összes kiadás 35 százalékát fedezi. Ez azt jelenti, hogy minden tízezer forintból körülbelül 9 forintot költöttünk el erre a nyárköszöntő, hagyományos rendezvényre.
A 22. Játékfesztivál megrendezésében társszervezőként részt vett a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidőközpont és mellettük sok szervezet dolgozott együtt.
- Az egyesületek közül a Bakonyi Betyárok teljesen önálló programot szerveznek évek óta már hagyományosan. Az elmúlt években az együttműködésnek nagyon hatékony formái alakultak ki, több száz önkéntes dolgozott azon, hogy ezek a programok sikeresek legyenek. Én szeretném az önkormányzat nevében még egyszer megköszönni valamennyiüknek azt, hogy ennek a rendezvénynek a szervezésében közreműködtek. Azt gondolom, hogy ilyenkor nem számít nagyképűségnek, ha kimondjuk, jól dolgoztak és az sem számít túlzásnak, ha kimondjuk, a munkájukkal egy nagyon sikeres programnak voltak a rendezői - fogalmazott a polgármester.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!