Megkezdődött a felkészülés Lombard Pápa játékosainak, Fellai József az első érkező


2012-06-20 17:46:15  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Megkezdődött a felkészülés Lombard Pápa játékosainak, Fellai József az első érkező főképe
27 játékossal ma délután megkezdte a felkészülést az NB I-es labdarúgó bajnokság következő szezonjára a Lombard Pápa. A kezdésnél természetesen nem voltak ott a korábban már távozott játékosok, Takács Tamás, Antonio Inutile, Csermelyi Imre, Szabó Zoltán, valamint a felkészülést a Ferencvárosnál megkezdő Gyömbér Gábor, és Lovrencsics Gergő sem, aki ma írta alá kölcsönszerződését a Lech Poznanhoz. Nemcsak távozók vannak, hiszen a munkát már Pápán kezdte meg a 23 éves, 188 centiméter magas korábbi Kozármisleny játékos, Fellai József. A védő stabil NB II-es játékos volt az elmúlt szezonban, a szakmai stáb véleménye szerint alkalmassá vált az első osztályban való szereplésre, annál is inkább, hiszen védő létére tavaly hat gólt szerzett. Az első kerethez csatlakozott az NB III-as csapatból Grőber Bence, Somogyi Richárd, Király Botond és Enyingi Marcell, akik a jövő emberei lehetnek. Dlusztus András sérüléséből felépülve már teljes értékű edzésmunkát végez, Csepregi Tamás és Tóth Bence továbbra is maródi, ők rehabilitáción vesznek részt. Jelenleg öt próbajátékos kezdi meg az együttessel a felkészülést, Nagy Gergőt Vecsésről, Schirilla Györgyöt Vácról, Dejan Kojicot, Eldint és Dalibor Pandžat pedig a bosnyák első osztályból teszteli a stáb. Az elmúlt napokban Pavicevic, Andorka Péter, Balog Zoltán, Melczer Vilmos nevét is bedobták a Lombard Pápával kapcsolatban, ezzel kapcsolatban Szemán Györgyöt kérdeztük.
- Nyilván a szurkolókkal karöltve a vezetőség is szeretne még több jó játékost a csapatban látni, de a nyilvánosságra került érkezők névsorának 90 százaléka pletyka – nyilatkozta a klubigazgató. Élő szerződéssel rendelkező labdarúgókat nem tudunk kivásárolni, erre csak a Debrecen, a Videoton és a Győri ETO képes, a magyar játékosok között a tehetséges fiatalokat keressük, illetve külföldi játékosok közül azok jöhetnek szóba, akik jobb teljesítmény nyújtanak magyar riválisuknál.
Bene Ferenc vezetőedző szerint passzív pihenés nem is volt a közel egy hónapos szünetben, hiszen a felkészülési program elkészítése, és csapat megerősítése mellett a játékosok személyre szabott edzéstervet követtek.
- Nagyon közel van a bajnokság kezdete, nincsen idő lazító edzésekre, egyből a közepébe kell vágnunk. Fellai József több mint 100 NB II-es mérkőzéssel a háta mögött fiatal kora ellenére sok rutinnal rendelkezik, rajta múlik, hogy mire lehet képes az élvonalban. Egyelőre több a távozó, mint az érkező, bízom benne, hogy ez rövid időn belül megváltozik, hiszen szeretném, ha minél előbb végleges lenne a keret, Gyömbér és Lovrencsics posztját mindenképpen pótolnunk kell, de szélső játékost és támadót is szeretnénk a sorainkban tudni. Nem mondtunk le magyar szinten meghatározó játékosok szerződtetéséről, de ezzel kapcsolatban még korai lenne konkrétumokról beszélni. A közel hat hetes program során június 23-án szombaton egy jótékonysági mérkőzésen lépünk pályára a Pannonhalma SE ellen. A felkészülés ideje alatt egy hetet Németországban, egy hetet pedig Tatán tölt a csapat.
A bajnokság július 27-én indul, a felkészülési mérkőzések időpontjai pedig a napokban válnak véglegessé.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!