A Titán SE újoncai domináltak az idei versenyen


2012-06-17 12:32:16  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A Titán SE újoncai domináltak az idei versenyen főképe
Immár 10 éve a Játékfesztivál egyik állandó programja a Titán SE amatőr szkanderversenye, melynek célja egyrészt a tagtoborzás, másrészt az a lehetőség, hogy bárki kipróbálhassa erejét és technikáját jobb, illetve bal kézzel. A szokásokhoz híven sok vállalkozó szellemű fiatal állt asztalhoz, ahol sok ismerős arccal találkozhattak a verseny szervezői. A legnépszerűbb kategória a +100 kilogrammos mezőny volt.
- Azoknak a versenyzőinknek, akik a közelmúltban kezdték látogatni az edzéseinket, jó erőfelmérő a mai verseny - mondta Nagy Szabolcs, az egyesület elnöke. Kimondottan amatőr verseny a mai, tehát a Magyar Szkander Szövetség valamint más nemzetközi szervezet által regisztrált versenyzőkön kívül bárki indulhat. A tavalyi nevezésekből kiindulva közel 50 főre számítok, vannak olyan versenyzők, akik már nyolc-kilenc éve folyamatosan hozzánk járnak. Azt gondolom, előnyben lesznek azok a szkanderesek, akik folyamatosan velünk készülnek, járnak az edzésekre, de elképzelhető, hogy egy-két kategóriában meglepetés születik majd.

Eredmények:

Jobb kéz (60 kg)
1.Lükkön Lajos (Titán SE)
2..Gőgös Jácint
3.Polgár Roland

Jobb kéz (90 kg)
1. Csányi István
2.Mio Gusztáv
3.Veiland Tamás

Jobb kéz (+90 kg)
1. Frum István (Titán SE)
2.Frum Imre (Titán SE)

Jobb kéz (+110 kg)
1. Kató László (Titán SE)
2. Frum István (Titán SE)
3. Frum Imre (Titán SE)

Bal kéz (65-75 kg)
1.Lükkön Lajos (Titán SE)
2. Töreki Kristóf (Titán SE)
3. Csizmadia Csaba

Bal kéz (90 kg)
1. Mio Gusztáv
2.Veiland Tamás

Bal kéz (+90 kg)
1. Frum István (Titán SE)
2. Frum Imre (Titán SE)
3.Szabó Attila

Bal kéz (+110 kg)
1. Kató László (Titán SE)
2. Varga Attila (Titán SE)
3. Frum István (Titán SE)

Abszolút bajnok: Kató László (Titán SE)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!