Vásári bábcirkusz a Játékfesztiválon


2012-06-17 09:06:30  | cikk: mo  | 


Vásári bábcirkusz a Játékfesztiválon főképe
Perceken belül sokasodtak az érdeklődők a várkerti színpadnál, amikor a Ládafia Bábszínház megkezdte műsorát tegnap délután. Az 1996 óta működő bábegyüttes általában a népmesék világát idézi fel vásári komédiáiban, most azonban vásári bábcirkuszt hoztak a pápai gyerekeknek. Játék gravitációval, súrlódással és légellenállással – ezt a címet kapta a produkció, melyben a lényeg az interaktivitás volt: az, hogy a komédiások a közönséget is bevonják produkcióikba, a gyerekek és szüleik is részesei legyenek az előadásnak. A Ládafia Bábszínház azt világot teremti újra műsorával, amely egykor meséink bölcsője volt. Néder Norbert, a színház vezetője nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen nem mással, mint az egyre elterjedtebb háromdimenziós játékokkal kívánja felvenni a harcot. Néder Norbert érdeklődésünkre elmondta, kellékeik csupa természetes anyagokból készülnek, fabábokkal, régi, hagyományos eszközökkel játszanak. És ami szintén nagyon fontos, az élőzene, a hangszerek. Néder Norbert hiszi és vallja, hogy játékuk van olyan izgalmas és szórakoztató, mint leülni a számítógép elé és az internetről letöltött játékokkal játszani. A színház vezetője szerint érdemes a műfajt továbbvinni, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek igenis érdeklődnek a hagyományos játékok iránt, és élvezik a műsorukat. 

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!