Polgárdi Sándort beiktatták esperesi hivatalába


2012-06-16 22:22:45  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Polgárdi Sándort beiktatták esperesi hivatalába főképe
Istentisztelet keretében iktatta be ma délután a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye megválasztott tisztségviselőit a pápai Evangélikus templomban. A jeles eseményen részt vett Unger Tamás alpolgármester, Lentulai Attila református esperes, Szakács Gergely református lelkész, Boncz Zoltán baptista lelkész.
Polgárdi Sándor ismét bizalmat kapott a következő hat év esperesi szolgálatára. Mint mondta, 2012. az evangélikus egyház életében egyfajta mérföldkő. A tisztújítás időszakában az egyházkormányzás különböző szintjein, így az egyházközségekben és egyházmegyékben a választások megtörténtek.
- Az a bizalom, amellyel megajándékoztak az egyházmegye gyülekezetei azt jelenti, hogy felelősséget vállal az ember a Veszprémi Evangélikus Egyházmegyében tett szolgálataiért és azokért a gyülekezetekért, amelyeknek a gondjait, örömeit egyaránt reánk bízzák. Az új időszak azt jelenti, hogy egy program szerint szeretnék haladni, hiszen lassan-lassan, de közeledik a reformáció 500. évfordulója. Ez az idei év a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye életében azt is jelenti, hogy abban a területi formában és azokkal a gyülekezetekkel együtt, amelyekkel él és együttműködik, 2012-ben bicentenáriumot ünnepel, tehát kettőszáz éves. Másrészt a testvéri közösséget szeretnék építeni a lelkipásztorok között, a gyülekezeti vezetők között és a hangsúlyt a testvériességre és azt követően a törvényességre helyezném - fogalmazott Polgárdi Sándor.
A lelkész Jeremiás próféta könyvéből választotta ki az egyik igéjét az esperesi székfoglalójának üzenetéül. Pál írja: „…a növekedést az Isten adta, mert mi Isten munkatársai vagyunk…”. Mint mondta, az a növekedés, amelyről szól az ige, az istenadta és egyrészt a hitre utal, másrészt pedig arra a közösségre, amely a ma embere számára, aki annyi irányban él és mozog, nagyon fontos.
Az egyházmegyében 26 anyagyülekezet van, leánygyülekezeteivel együtt összesen 75, de az istentiszteleti helyek száma meghaladja a százat is. Polgárdi Sándor jövőbeli tervei közt egy lutheránus sziget építése, a gyülekezeti vezetőkkel való kapcsolattartás, a fiatalok és a családok megszólítása közös programokon keresztül, az egyházmegyében működő négy oktatási intézmény fejlesztése, egyházmegyei találkozó szervezése szerepel.
Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János szolgált. A püspök kihangsúlyozta, örvendetes, hogy egy új időszak kezdődik a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye életében. Igehirdetésében ő is Pál apostol fent idézett igéjét részletezte.
- Ez a reménységünk, hogy a növekedést adó Isten munkálkodik a most szolgálatba állókon keresztül. Feladatunk van bőven, maga az ige is erről szól. Pál apostol életében is éjt nappallá téve ment az emberek közé és végezte a maga dolgát, de soha nem felejtve, hogy a titokzatos növekedés ura az Isten. Az egyház egyik jövőre néző, új kihívása az elerőtlenedő, nehéz helyzetű gyülekezetek gondozása, segítése, valamint az épülőfélben lévő gyülekezetek bátorítása, segítése, az útkeresés mindannyiunk feladata. Erre vannak stratégiák, de tudjuk, hogy nem a stratégia tart meg bennünket, mert az csak eszköz abban, hogy jó kereteket biztosítsunk az ige hirdetésének, szolgálatának - mondta Szemerei János.

Képek:

A Veszprémi Evangélikus Egyházmegyei képviselői 2012-2018 között:
Egyházmegyei felügyelő: Henn László
Esperes-helyettes: Isó Dorottya
Egyházmegyei másodfelügyelő: Szamosi Attila
Gazdasági felelős: Fülöp Mária
Ifjúsági felelős: Kopf András
Gyermekfelelős: Bereczy Judit
Evangelizációs és missziós felelős: Isó Zoltán
Számvevőszéki elnök: Dávid Ilona
Számvevőszéki tagok: Farkasné Betéri Judit, Hamza Kinga Dalma, Horváth Ferencné, Máthé Csaba, Szalóky Zsigmond, Szenthe József
GAS felelős: Hamza Kinga Dalma
Gyűjteményi felelős: Németh Szabolcs
Jelölőbizottság tagjai: Isó Zoltán, Nagy Eörst, Szamosi Attila, Szenthe József, Tóth Károly
Gazdasági bizottsági tagok: Bán Mihály, Isó Dorottya, Isó Zoltán, Tóth Attila, Vajda Imre
Határon túli magyarok kapcsolattartója: Kopf András
Egyházkerületi küldöttek:
lelkészi küldött: Tóth Károly István
póttag: Hamza Kinga Dalma
nem lelkészi küldött: Balla Emőke
póttag: Szamosi Attila
Zsinati küldöttek:
lelkészi küldött: Isó Dorottya
póttagok: Szakos Csaba és Isó Zoltán
nem lelkészi küldött: dr. Hornyák Gábor
póttagok: Szamosi Attila és Bereczky Gyula

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!