Salakos pályákat avattak


2012-06-15 17:10:58  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Salakos pályákat avattak főképe
Pápa Város Önkormányzata 2011. április 1-én a Belügyminisztérium által meghirdetett önkormányzati feladatellátást segítő támogatások kategóriájában sikeresen pályázott. Augusztus 30-án Tállai András a minisztérium önkormányzati államtitkára értesítette a városi önkormányzatot, hogy benyújtott pályázata 14.645.000 forint támogatásban részesül. Az összegből a közbeszerzési eljárás során nyertes Kovácsi-Fal Kft. által a Munkácsy Sporttelepén található két salakos kézilabda pályájának felújítása – a szükséges szegélykő pótlásával – négy kézilabda kapu, két labdafogó háló vásárlásával és 24 fényvető telepítésével valósult meg. A munkálatok – melyek során a támogatási szerződés feltételeinek eleget téve kilenc közfoglalkoztatottat alkalmaztak – 2012. tavaszán kezdődtek, és néhány héttel ezelőtt be is fejeződtek. A pályákat ma délután kispályás labdarúgó villámtorna keretében adták át, az egyik helyszínen Tapolca Város Önkormányzata, a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás és Pápa Város Önkormányzata, a másikon a Szent István Római Katolikus Általános Iskola, a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, valamint az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola játszott körmérkőzéses minitornát. A megjelent csapatokat dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte.
- Általános iskolás éveinktől kezdődően a kézilabda- és focitornákat ezeken a pályákon vívtunk meg, nekünk pápaiaknak érzelmileg is fontos, hogy ezekbe a pályákba újra életet leheljünk és újra gyerekzsivajtól hangosak legyenek. Mostantól a városi kispályás labdarúgó bajnokság, a kistérségi kézilabda bajnokság, valamint a szabadidős sportágak helyszíne két új létesítménnyel bővül. A két salakos pálya a közfoglalkoztatottak teljes munkabérével együtt 18.830.028 forintból valósult meg.
A megnyitót követően Árvai Kristóf labdazsonglőr szórakoztatta a játékosokat, majd a két küzdőtéren párhuzamosan kezdetét vették a mérkőzések.

Végeredmény (felnőttek):

1. Pápa Város Önkormányzata

2. Tapolca Város Önkormányzata

3. Pápai Többcélú Kistérségi Társulás

Végeredmény (általános iskolások):
1. Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola

2. Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola

3. Szent István Római Katolikus Általános Iskola

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!