Az egészséges életmódról szólt az idei Óvodapedagógiai Szakmai Konferencia


2012-06-15 14:39:12  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Az egészséges életmódról szólt az idei Óvodapedagógiai Szakmai Konferencia  főképe
Évek óta hagyomány, hogy a Pápai Játékfesztivál keretein belül az óvodapedagógusok szakmai konferenciára gyűlnek össze a Városi Óvodák, valamint Pápa Város és Vonzáskörzete Óvodapedagógusainak Egyesülete szervezésében. Az idei konferencián a pápaiak rendhagyó módon egy budapesti óvodát láttak vendégül. A program elején a Nátuskerti Óvoda Harangvirág csoportja kedveskedett a pedagógusoknak, majd a közelmúltban ünnepelt Pedagógus Nap alkalmából Unger Tamás köszöntötte a kollégákat.
Az alpolgármester beszédében a pedagógiai hivatás ambivalensségét, szépségeit, sikereit, kudarcait hangsúlyozta. Mint mondta, ez egy olyan pálya, amelynek az eredményét, a gyümölcsét csak sok-sok évtizeddel a munka után lehet igazán látni.
- Egy főiskolai tanárom a házépítéshez hasonlítva próbálta szemléltetni az óvodapedagógiai illetve magát az egész oktatási munkát. Azt mondta, hogy az óvoda mindig az alapokat rakja le, erre az alapra aztán az általános iskola húzza rá a falakat, de egy ilyen építményben még nem szívesen lakna az ember. A középiskola ráteszi az építményre a tetőszerkezetet és födémet, a főiskola, egyetem pedig cserepet tesz az épültre, így áll össze az oktatási rendszerünk. Ezzel egyetértve úgy gondolom, hogy az óvodapedagógusoknak kiemelt szerepük van, hiszen az alapokat rakják le és ezért a szerepért Pápa városa hálás, köszönjük a munkájukat, büszkék vagyunk a pápai óvodapedagógusokra - fogalmazott Unger Tamás.
Becskereki Lászlóné tagóvoda-vezető az alpolgármester köszöntőjét követően a hallottakhoz hozzátette, óriási felelősség óvodapedagógusnak lenni, hiszen az első nyolc év maghatározó a gyermekek életében, több szempontból is.
A szakmai napon Bukovicsné Nagy Judit, az Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózatának elnöke tartott előadást. Az óvodavezető előadásában bemutatta a hálózat munkáját, valamint az óvodások egészségnevelésére is kitért. A közhasznú egyesület 1997-ben 12 lelkes óvónő és egészségnevelő körében fogant meg, s mára országos szinten több, mint száz óvoda a tagja.
- Célunk és feladatunk, hogy felvilágosítsuk az óvodapedagógusokat arról, mit jelent a modern egészség fogalma, hogyan tudjuk a gyerekek és rajtuk keresztül a szülők szemléletmódját is javítani az egészséges életmód jegyében. Tapasztalatom szerint az óvodapedagógiában még mindig az a jellemző, hogy a pedagógusok csak a gondozási feladatokra helyezik a hangsúlyt, tehát a gyereknek csak a testével foglalkoznak. Azt, hogy egészségesen táplálkozzunk, egészséges, mozgásban gazdag életmódot folytassunk, valamint az, hogy a gyereknek nemcsak teste, hanem lelke is van, és szociális kapcsolatok rendszerében működik, teljesen kitölti a modern egészség fogalmát - mondta el érdeklődésünkre a szakember.
Bukovicsné Nagy Judit úgy véli, sokat tehetünk az egészséges életmódra való nevelésért. Már óvodáskorban meg lehet tanítani a gyerekeket a deviáns viselkedési formák kiküszöbölésére. Fontos, hogy a mindennapi mozgás épüljön bele az óvoda programjába, emellett a közétkeztetés megreformálása is az első feladatok közt szerepeljen.
A program második felében egy kisfilmet tekintettek meg a konferencia résztvevői. A Vajda Lakótelepi Óvoda Napsugár hagyományőrző csoportja pályázatával a Wesco Quatro Sport Kft. által kiírt „Hogyan hozzuk vissza a természetet környezetünkbe?” című pályázaton különdíjat nyert. A filmet, amely bemutatja a Napsugár hagyományőrző csoport rengeteg természetes anyagból készült játékát, valamint képet ad arról is, hogyan használják azokat a gyerekek a hétköznapokban, Mike György operatőr készítette.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!