Lovassport: Megyei bajnokság 2. forduló


2012-06-10 15:24:51  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Lovassport: Megyei bajnokság 2. forduló főképe
A Veszprém megyei bajnokság második fordulóját beugróként Balatonvilágos visszalépése miatt a Pápai Lovas Club rendezte meg. A pápai szervezőknek rövid idő alatt egy, a Pápai Lovasiskola hírnevéhez méltó versenyt kellett megszervezni, ami a résztvevők egyöntetű véleménye szerint sikerült is. A megye több területéről közel 60 lovas vett részt a megmérettetésen, amit szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadott.
- Az eső jót tett a talajnak, nem porzik, nem kemény, és nem is csúszik, így ideális a pálya – mondta Kocsis László a Pápai Lovasiskola vezetője. A B/0 versenyszámban bemutatkoztak a pápai fiatalok, akik idén tették le a rajtengedély vizsgát, ők még az út elején járnak, de nagyon szorgalmasak, tehetségesek. Sok kitartás, sok edzés és jó lovak kellenek ahhoz, hogy idővel majd magasabb kategóriákban is indulhassanak. Júliusban a szokásos a junior és ifjúsági military bajnokságnak ad majd otthont a Pápai Lovasiskola.
A versenyen három fiatal pápai tehetség is indult, Kókay Luca Treff, Tóth Gergely Makkhetes, valamint Czuczai Natália Trust Me nevű lovával. Natália áprilisban tett rajtengedély vizsgát, élete második versenyén – az elsőhöz hasonlóan – a nyitott kategóriában a második helyet szerezte meg.
- Több mint 10 éve lovagolok, annak idején pónilovaglással kezdtem, majd egyre feljebb kerültem a ranglétrán – idézte fel a kezdeteket a fiatal lovas. Nagyon szeretem az állatokat, köztük természetesen a lovakat is, ezért választottam ezt a sportágat. Kiskorom óta felnézek a nagy versenyzőkre, a példaképem Meredith Michaels-Beerbaum, akit a televíziós közvetítések során is nyomon követek. Nagyon örülök a mai második helynek, nehéz lovaglású a lovam, de nagyon ügyes volt. Egyre jobban összeszokunk, minden nap kijövök hozzá, bízom benne, hogy szép sikereket érhetünk el együtt.
Natáliánál is jobban sikerült a verseny Tóth Gergelynek, aki az összevetést követően az első helynek örülhetett. Gergely közel négy éve, heti három-négy alkalommal ül lóra.
- Tavaly ősszel kerültem össze Makkhetes nevű lovammal, mára már nagyon jól összeszoktunk, talán kicsit túlságosan is, már szinte egymás gondolatát is ismerjük. Boldog vagyok, hogy az első helyet meg tudtam szerezni, ez az edzőim nélkül nem sikerülhetett volna. Elsődlegesen nem helyezésben gondolkodtam a verseny előtt, hanem hogy minél jobb kört menjek. Idén négy-öt versenyen szeretnék elindulni, és minél több sikert elérni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!