Holland diákok a Ballában


2012-06-08 18:55:41  | cikk: mo  | 


Holland diákok a Ballában főképe
25 holland diák vendégeskedett a Balla Róbert Téri Általános Iskolában a héten. A Kampen városában működő Ichtus Pro szakképző iskola tanulói egyhetes nyári gyakorlatuk keretében látogattak Pápára. A hasonló profilú, sajátos nevelési igényű diákokkal foglalkozó intézmény tanulói két éve már jártak a városban. Olyannyira megtetszett nekik Magyarország és Pápa, hogy alig várták már a következő látogatást.
A Balla iskola néhány éve alakított ki jó kapcsolatot a külföldi középiskolával. Csutiné Papp Orsolya érdeklődésünkre elmondta, mind a diákok, mind a pedagógusok között barátságok szövődnek, amelyek sokszor később is megmaradnak, nemcsak az együtt töltött idő alatt. A ballások bár csak 9. és 10. osztálytól tanulnak angol nyelvet, mégis jól megértetik magukat a külföldiekkel. A kapcsolatok kialakítására most volt idő bőven, hiszen egy teljes héten keresztül közös foglalkozásokon és programokon vettek részt a magyar és holland diákok.
A kampeniek kreatív szakkört is szerveztek a ballásoknak: fából készítettek memóriajátékot, majd segítettek a költözés előkészületeiben, kirándultak, ma pedig sportos vetélkedőn vettek részt a két intézmény diákjai. Corne Sukaldi, az Ichtus Pro szakképző iskola igazgatója elmondta, kifejezetten olyan játékokat gyűjtöttek össze, amelyekben minden feladatot együtt, közösen kellett megoldaniuk a gyerekeknek. Volt foci gúzsba kötött lábakkal, íjászat, zsákban futás, erőpróbák és favágás. A vidám vetélkedőt a Balla pedagógusközössége egy igazi magyar gulyáslevessel hálálta meg.
Corne Sukaldi úgy fogalmazott, kiváló az együttműködés a két intézmény között. Magyarországi látogatásaik a holland gyerekek fejlődésére is pozitív hatással van.
- A kampeni diákok kiemelkedően jó körülmények között tanulhatnak, dolgozhatnak iskolájukban. Kiváló tapasztalat számukra az, ha láthatják, kevésbé ideális körülmények között is lehet kitűnő eredményt elérni. Ezáltal megtanulják még jobban értékelni, milyen jó dolguk is van otthon – tette hozzá az igazgató.
A kampeni fiatalok holnap még tesznek egy sétát a városban, megtekintik Pápa nevezetességeit, majd a Várkertfürdőben pihenik ki a hét fáradalmait, este pedig jöhet szurkolás a futball EB Hollandia-Dánia mérkőzésén.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!