Önkéntesek a tiszta Magyarországért - TeSzedd!


2012-06-02 12:13:14  | cikk: mo  | 


Önkéntesek a tiszta Magyarországért - TeSzedd! főképe
Négy helyszínen – a Huszár lakótelepen, a Gyimóti út és a Teveli út környékén, a Vasút utcában és a Somlai út végén – 216 önkéntes, köztük dr. Kontrát Károly államtitkár, dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Áldozó Tamás polgármester, Unger Tamás alpolgármester, a képviselő-testület egyes tagjai, a Pápai Polgári Kör, a Fidelitas helyi szervezete, a Pápai Nagycsaládosok Közhasznú Egyesülete és több oktatási intézmény diákjai, civil csoportok, egyesületek, csatlakozva az országos mozgalomhoz, húzott kesztyűt és vette fel a harcot a szeméttel szemben. A Vidékfejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség ugyanis ebben az évben is meghirdette a TeSzedd! - Összefogás a tiszta Magyarországért elnevezésű programot, melyre a május 30-i határidőig több mint 100 ezer önkéntes regisztrált országszerte. A vízügyi igazgatóságok szervezésében és a polgárőr egyesületek koordinálása mellett megvalósuló akció célja, hogy az önkéntesek közös összefogással hívják fel a figyelmet környezetünk tisztaságának jelentőségére és a környezetszennyezés következményeire.
Dr. Kontrát Károly örömmel értesült róla, hogy a TeSzedd! mozgalomhoz idén is sokan csatlakoztak. Az államtitkár érdeklődésünkre elmondta azt is, számára nagyon fontos a rend és a környezet tisztasága. Otthonában és lakókörnyezetében sem rest lehajolni egy-egy, mások által eldobott szemétért. Az akcióhoz is ezért csatlakozott, úgy fogalmazott, ha rend és tisztaság van a környezetünkben, akkor rend van az országban is.
Áldozó Tamás a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola tagintézményétől indulva a Teveli úti városrészen tett környezete tisztaságáért. Elmondta, nagy szerepe van egy országos akciónak a szemléletformálásban, de sajnálatos, hogy az illegális hulladéklerakók még mindig jelentős munkát rónak a Városgondokság embereire éves szinten. Hozzátette, ő is a város olyan területén lakik, ahol rendszeres az illegális szemételhelyezés. A polgármester úgy fogalmazott, otthonától néhány lépésnyire időről időre kibelezett televíziókészülékek, hűtőszekrények és egyéb háztartási hulladék halmozódik fel. Áldozó Tamás hangsúlyozta, mindezek ellen veszi fel a harcot a hétköznapok és az ilyen akciók alkalmával is.
Egy ilyen illegális hulladéklerakó helyen, a Somlai út végén gyűjtötte a nem oda illő tárgyakat dr. Kovács Zoltán is. A térség országgyűlési képviselője szerint a TeSzedd! projekt nagyban hozzájárulhat a környezettudatos nevelés népszerűsítéséhez. Különösen a fiatalok körében lényeges, hogy már gyermekkorban megismerjék a környezet tisztaságának jelentőségét a Föld és társadalmunk jövője érdekében. Kovács Zoltán hozzátette, a Somlai út végén, az árokparton tipikus „benzinkutas szemét” gyűlt össze, azaz italos fémdobozok, cigarettacsikkek, csokipapírok, minden, amit a hanyag autósok a benzinkúton megvesznek, majd amikor nem látja senki, az üres dobozt elhajítják a város szélén – magyarázta a képviselő.
A Somlai úti fás terület tövében a PGSZKIK tagintézményének lelkes diákjai mellett a papa-ma.hu csapata is kivette a részét a jó ügyért végzett tevékenységből. Hírportálunk felelős szerkesztője összefogta a csapatot és nekiláttak a terület megtisztításának. Huszár Hajnal szerint az akció igazán nemes kezdeményezés, melyhez másodízben csatlakozott Pápa is, ugyanakkor szomorú, hogy manapság ilyen mozgalomra szükség van. Márpedig szükség van, hiszen szemét akadt a Somlai úton is bőven, de sajnos nemcsak eldobott papírdoboz vagy műanyagszatyor akadt az önkéntesek kezébe, hanem az autógumitól, az elektronikai hulladékokon át a használaton kívüli, nagyobb háztartási cikkekig, berendezési tárgyakig, szinte mindenre volt példa. A terület mérlege 70 zsák szemét és egy komplett illegális hulladéklerakó. De volt ennél „nagyobb fogás” is, a fidelitasos fiatalok 60 zsákkal és három illegális lerakó bejelentésével zárták a napot.
A szemétgyűjtő akcióban a helyi egyesületek és civil csoportok sem voltak finnyásak, a PÁNKE csapata például a Vasút utca környékén szedte az eldobott szemetet. A nagycsaládosokat tömörítő szervezet számos világnaphoz, városi kezdeményezéshez csatlakozik, ha az jó ügy érdekében szerveződik. Az egyesület tagjai most is fontosnak érezték, hogy tevékenységükkel felhívják gyermekeik figyelmét környezetünk védelmének, tisztán tartásának fontosságára. Az eredmény 40 zsák szemét + gumiabroncs, törmelék és egyéb háztartási hulladék.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!