Év végi zárókiállítás a Tánc-Láncnál


2012-05-31 19:32:36  | cikk: Babos Petra  | 


Év végi zárókiállítás a Tánc-Láncnál főképe
A Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény képzőművész tagozatos diákjainak éves munkáiból nyílt ma kiállítás a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ emeleti előterében. A műveket dr. Baloghné Uracs Marianna intézményvezető-helyettes ajánlotta a művészetbarát közönség figyelmébe.
- Azt gondolom, hogy mindnyáján máshogy tekintetek a világra, mást és mást tartatok fontosnak benne, emeltek ki belőle, és nem a szokásos módon ábrázoljátok, meglepve és elgondolkodtatva a szemlélődőt, bennünket, felnőtteket. Ha körbetekintünk, látunk számos témájában és technikájában nagyon különleges művet. Készültek alkotások a boszorkányokról, a bohócokról, a víz alatti világról, madarakról, de láthatunk csendéletet, divatterveket is, valamint a tánc és az álom témakörében megkomponált képeket. Ezeket nézegetve kicsit mi, felnőttek is újra gyerekként láthatjuk a világot. A változatos technikák között találunk bábokat, papírszobrokat, üvegfestményeket és karneváli maszkokat. Külön érdekességként említem meg, hogy Pápa lehetőséget kapott a bemutatkozásra a Frankfurti Művészeti Vásáron, ahol a Tánc-Láncos gyerekek által készített kékfestő stílusú munkák is megjelenhettek. Ennek fotói is megtekinthetőek a tárlaton - mondta dr. Baloghné Uracs Marianna.
Négy kiállító csoport, melyből kettő pápai: Ecsetforgatók és a Paletta, valamint a nagyalásonyi Skicc és Kisfirkászok egész éves munkáját mutatja be ez az éves zárókiállítás. A diákokat felkészítette Pesei Petra és Kerpel Péter.
Pesei Petra érdeklődésünkre elmondta, ez egy rendhagyó kiállítás, hiszen félévkor nem rendeztek tárlatot, így most az egész éves termésből válogattak.
- A gyerekekkel a mesék világából merítettünk témákat, így sokszor rajzoltunk boszorkányokat, bohócokat, állatokat, természeti jelenségeket is. Gyakran az egyes évszakokról, közelgő ünnepekről is készítünk alkotást. Idén nemcsak síkban alkottunk, hanem készítettünk térbeli munkákat is, például papírszobrokat, ablakdíszeket és textilt is festettünk- mondta Pesei Petra.
Kerpel Péter hozzátette, a mai fiatalok között nagyon sok a rendkívül tehetséges diák. A művésztanár elsősorban a középiskolásokat készíti fel, akik inkább tanulmányrajzokat, testeket és növényeket rajzolnak ceruzával és szénnel.
A tárlat június 10-ig tekinthető meg a JMSZK nyitva tartási idejében.
   

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!