Túlélőfutás a Bázisrepülőtéren (Eredményekkel frissítve!)


2012-05-31 13:11:09  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Túlélőfutás a Bázisrepülőtéren (Eredményekkel frissítve!) főképe
11,5 kilométer futás, 35 akadály, 1,5 kilométer kötél várta a verseny résztvevőit az MH Pápa Bázisrepülőtéren. Elsőként Magasy Zsolt megbízott bázisparancsnok köszöntötte a megjelenteket, majd ötös csoportokban elindultak az embert próbáló feladatokhoz. Az első survival-versenyt 1982-ben Belgiumban rendezték, azóta a Benelux államokban és a világ többi pontján is egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a sport olyannyira, hogy már gyerekeknek is rendeznek hasonló megmérettetést. Az első hazai tornát tavaly szervezték Pápán 103 résztvevővel, akik közül 53 versenyző tudta hibátlanul teljesíteni a távot. A verseny lényege, hogy hibapont nélkül, az összes akadályt teljesítve a lehető legrövidebb idő alatt kell eljutni a célba. Ezt idén közel 120 induló kísérelte meg, zömében a Magyar Honvédség állományából, de szép számmal képviselték magukat a rendőrség különleges erőinél dolgozók, valamint a Pápára települt Nehéz Légiszállító Ezred külföldi katonái is. A mezőny 15 százaléka hölgyekből állt, akiknek könnyítés nélkül, ugyanazt a pályát kellett teljesíteniük. A szervezők elmondták, az idei megmérettetésen még a tavalyinál is nehezebb dolga lesz annak, aki végig akar menni a pályán.
- Komplex a mai verseny, hiszen nemcsak futni kell, hanem az ügyességre, az állóképességre, az erőre is szükség van - mondta Bíró András százados, a verseny szervezője. Másfél hónap alatt készült el a pálya, a tavalyinál nagyobb távon, nehezebb feladatokkal kell megbirkózniuk a résztvevőknek hol a magasban, hol a vízben, vagy pedig egy sötét bunkerben. A pálya körülbelül másfél-két óra alatt teljesíthető, szemben a tavalyi 40 perccel. 2011-ben a regisztrálók 50 százaléka teljesítette hibapont nélkül a távot, idén ez az arány minden bizonnyal alacsonyabb lesz. Célunk, hogy a nemzetközi mezőnyhöz is felnőjünk és megmutassuk, hogy komplexek vagyunk, és fel tudunk készülni összetett feladatok legyőzésére.

A végeredmény IDE kattintva érhető el.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!