Elismeréseket adtak át a kulturális bemutatón


2012-05-26 18:31:33  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Elismeréseket adtak át a kulturális bemutatón főképe
A Weöres-hét keretein belül több mint 350 gyermek vett részt tegnap délután és este a Weöres Sándor Általános Iskola kétévente megrendezett kulturális bemutatóján a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében.
Horváth Attila iskolaigazgató köszöntője után el is kezdődött az intézmény minden osztályának gondosan összeállított műsora, melyre már hónapokkal ezelőtt lázasan készültek a diákok.
A színes produkciók között szerepelt vers, tánc, ének és persze színdarab is.
A két felvonásból álló kulturális bemutató első részének végén a tanárokból és a szülőkből álló kórus közkedvelt Neoton dalokat énekelt.
A második felvonás elején a baróti testvériskola diákjai léptek színpadra, akik XVII. századi énekeket adtak elő. A több mint 35 vidám produkciót keretjátékok is színesítették.
Az esti bemutató során átadták a Weöres Sándor-plaketteket is, amelyeket egy diáknak, egy tanárnak és egy olyan személynek adományoznak, aki sokat segíti az iskolát. Idén Gátiné Döbrönte Anikó pedagógus, Döbröntei Dávid tanuló és Németh Károlyné, az iskola egyik dolgozója kaphatta meg ezt az elismerést.
A kulturális bemutatóból származó bevételt a XXI. Század Gyermekeiért Alapítvány javára ajánlották fel a rendezők.
A nívós eseményt a Muppet show címdalára írt dal zárta, melyet a több mint 350 gyermek együtt énekelt a színpadon.
A több mint két órás összeállítást a közönség végül vastapssal jutalmazta.

Képek:

Gátiné Döbrönte Anikó diplomáját 1980-ban szerezte a Pécsi Tanárképző Főiskola történelem-orosz szakán. A Weöres Sándor Általános Iskolában1985. augusztus 16-a óta tevékenykedik. Felkészültségét igyekezett mindig az intézmény érdekének megfelelően gyarapítani.
Pályakezdő időszakától végtelen türelemmel és kitartással tanítja a legjobb és a leggyengébb osztályokat egyaránt. Próbálja a gyengébbek érdeklődését is felkelteni.
Mindkét szaktárgyából rendszeresen versenyezteti tanítványait, akik közül az elmúlt években többen értek el kiemelkedő országos helyezést.
Amióta az intézmény munkatársa, folyamatosan kapott osztályfőnöki megbízást az intézmény vezetésétől. E szerepkörben is mindig a lehető legtöbbet próbálja kihozni a közösségekből - több-kevesebb sikerrel.
Kollégái munkája iránt érdeklődő, segítőkész. Minden közösségi programban az elsők között vesz részt. Példamutató munkájához kellemes, szerény személyiség társul.
Pedagógusi és emberi magatartásáért részesült a Weöres Sándor-plakett kitüntetésben.

Döbröntei Dávid Bence 7. b osztályos tanuló. Tanulmányi munkája példamutató, szorgalma, kitartása irigylésre méltó. Kitűnő tanulmányi eredménye van.
Második osztályos kora óta bontogatja szárnyait különböző versenyeken. Az elmúlt években az alábbi területeken ért el kiemelkedő eredményeket:
Országos Logika Versenyen 1. helyezés.
Országos Történelem Versenyen 1. helyezés.
„A mi nyelvünk” Országos Nyelvtan versenyen 4. helyezést elért csapat tagja.
Varga Tamás Matematika Verseny Országos 7. helyezés.
Teleki Pál Földrajz Verseny Országos 8. helyezés. Népdaléneklés, vers- és prózamondás, sakk, környezet- és természetvédelem tárgykörében rendezett versenyeken több alkalommal szerzett megyei 1-3. helyet.
További szereplési vágyát az iskola színjátszó csoportjaiban csillapítja, hiszen hét éve oszlopos tagja a közösségeknek. Ezen idő alatt sok szép siker részese lehetett.
Tagja az iskolaújság szerkesztőségének, amelynek sikereihez jó ötleteivel, magas színvonalú munkájával nagymértékben hozzájárul ő is.
Közösségi munkája is példaértékű. Ötödikes kora óta tagja az Iskolai Diáktanácsnak, az idei évtől pedig a testület diák elnöke.
A felnőttekkel szemben illemtudó. Példaértékű a diáktársaival kialakított kapcsolata is.
Megbízható, az általa elvállalt feladatokat tudásához, tehetségéhez mérten kiválóan teljesíti.
Az iskolában nyújtott és az iskola érdekében végzett tevékenységéért kapta a Weöres Sándor-plakettet.

Németh Károlyné, Ági néni 2005. január 1-től áll az intézmény alkalmazásában, de már több mint 30 éve tagja a város oktatási intézményeiben foglalkoztatott közalkalmazotti közösségnek. Saját munkaterületét maximális odaadással, jó szakemberként felügyeli. Hosszú idő alatt szerzett saját tapasztalatait igyekezett minél előbb a helyi szokásokhoz igazítani, azoknak maradandóan megfelelni. Az iskola érdekeit szem előtt tartva sokat segít abban, hogy az ügyek gördülékenyen menjenek. Önálló feladatmegoldásaival nagy segítséget nyújt valamennyi területen az intézmény működésében. Jó humorú, barátságos munkatárs. Segítőkész, jóindulatú, a hozzá fordulóknak szívesen ad tanácsot. Közvetlen munkatársaival, feletteseivel a kapcsolata jó. Hamar beilleszkedett az intézmény közösségi programjaiba. Lelkes, aktív, érdeklődő résztvevője az iskolai kirándulásoknak, kulturális programoknak. Az iskolában nyújtott, és az iskola érdekében végzett tevékenységéért kapta a Weöres Sándor-plakettet.

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!