A Paca lett az "Év Diákújsága"


2012-05-22 20:43:15  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


A Paca lett az
A DUE Médiahálózat – korábbi nevén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete – Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete. A kiemelkedően közhasznú szervezet 1989 óta fogja össze az iskolai diáklapokat és diákrádiókat, az újságírói pályára készülő általános és középiskolásokat, a kommunikáció szakos hallgatókat, a pályakezdő kollégákat, és általában a média iránt érdeklődő fiatalokat, illetve segítőiket.
A DUE az idei évben is meghirdette - immáron 22. alkalommal - a Tehetségkutató Diákmédia Pályázatot. Az Év Diákújsága kategóriában városunkból a Weöres Sándor Általános Iskola iskolaújságja, a Paca nevezett. A rangos megmérettetésen a Paca az Év Diákújsága 1. helyezését hozhatta el a több száz versenyző közül. A díjátadó ünnepélyt a 19. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon, Budapesten, a Millenáris Parkban tartották a közelmúltban.
Tegyi Tibor, a diáklap segítő tanára érdeklődésünkre elmondta, a pályázaton nem első alkalommal indultak, hiszen már negyedszer nyerték meg ezt a versenyt.
- A Paca az idei évben vált nagykorúvá, mivel 2011 novemberében betöltötte 18. életévét, valamint megjelent a 100. számunk. Az évek során nagyon sok formai átalakuláson ment keresztül a lap, eleinte fekete-fehérben, egy pár oldallal jelentünk meg. Most már színesek vagyunk, és közel 30 oldalasak. A szerkesztőség jelenleg 18 taggal működik. A szakmai értékelésnél elmondták rólunk, hogy jót tett a lapnak a formai megújulás, rendkívül áttekinthetőek vagyunk, az újság letisztult formájú, érezhető, hogy diákok írják, valamint, hogy saját képanyaggal dolgozunk. A néhány idei újságszámból, amelyet beküldtünk, kiderült, milyen az iskola és a diákok élete, ami az iskolaújság célja - mondta Tegyi Tibor.
Az újságnál hétfőnként tartanak stábüléseket, amikor megbeszélik, megvitatják az aktuális írnivaló témákat. A diákújságírók rendkívül lelkesek, mindig szívesen írnak a havonta 300 példányban megjelenő színvonalas lapba, melyet 100 forintért vásárolhatnak meg az érdeklődők.
 A Tehetségkutató Diákmédia Pályázat eredményhirdetése mellett közönségtalálkozók keretében kedvenceikkel is találkozhattak a pacások, mint például Katus Attilával, Kállai Sanders Andrással, Mádai Viviennel, Hajós Andrással és Andy Vajnával, ami a gyerekek számára nagy élmény volt.
A Pacát oklevélben és egyéb tárgyjutalomban részesítették a szervezők.  

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!