Tatarozzák a Szent Anna templomot


2012-05-21 19:18:12  | cikk: Tóth Tamara  | 


2012 a felújítások éve a katolikus egyházban. A napokban már beszámoltunk a Nagytemplom tetőcseréjéről, mellyel párhuzamosan, szintén május elején kezdődött el a Szent Anna templom kétütemű belső felújítása. Az első ütem elsősorban a falak festésére irányul. A teljes beruházás 15 millió forintba kerül, mely összeg kétharmad részét a hívek adományából fedezi a plébánia, további két millió forintot Pápa Város Önkormányzata, illetve dr. Áldozó Tamás a polgármesteri keretből, a fennmaradó 3 millió forintot pedig az egyházmegye biztosított a munka finanszírozására - mondta el kérdésünkre Salgó Ferenc.
Az első ütemben a lábazatnál vakolatcserét, a további részeken pedig különböző javítási munkákat végeznek a szakemberek. Ezekkel párhuzamosan zajlik a templom belső villamossági korszerűsítése, a lámpatestek áthelyezése.
- A második ütemben a szentélyrészben egy kicsit megemeljük a miséző oltár alatti területeket, a sekrestyésben pedig kicseréljük a régi, elkorhadt padlózatot. Hidegburkolatot szeretnénk oda, ezzel párhuzamosan a hittanterem kap még festést - mondta az atya.
A munkák várható befejezése július 10.
- Szeretnénk a Szent Anna búcsúra, amit idén július 24-én, vasárnap tartunk, kitakarítani és szépen berendezni, hogy már a felújított templomban ünnepelhessünk.
Salgó atya hangsúlyozta, a lelkipásztori szolgálat a felújítások miatt nem szünetel. A szertartások, szentmisék átmenetileg a nagy hittanteremben kaptak helyet.
A Szent Anna Plébánia jövőre ünnepli megalapításának 70. évfordulóját. A jelenleg is zajló munkálatok az előkészületi év részét képezik.
- Most a közvetlen előkészületi évben vagyunk, ennek az egyik legnagyobb horderejű célkitűzése, hogy a templomot belül felújítsuk. Maga a templom már 1875-ben elkészült, csak még nem volt önálló plébániája, hanem a Nagytemplomhoz tartozott. 1943. május 15-i határidővel lett alapítva ez a plébánia és ezt szeretnénk megköszönni a jóistennek. Ezzel az összefogással bizonyítjuk, hogy nemcsak átvettük, örököltük elődeinktől ezt a szép templomot, hanem gondját viseljük és szeretnénk a jövő nemzedékének is úgy átadni, hogy örömmel tudjanak benne találkozni a jóistennel vagy meg tudják találni a vigasztalást a Szent Anna oltárnál.
Az évfordulóhoz kapcsolódóan egy szép kezdeményezést indított útjára a plébánia, Szent Anna szobra zarándokútra indult május 13-án.
- Minden héten más-más családnál van, akik szombat estére elhozzák a templomba, vasárnap itt van velünk a szentmisén és utána adjuk át a következő családnak, akik ismét hazaviszik Szent Anna szobrát és hozzá egy kis füzetet, amelyben leírhatják tapasztalataikat, élményeiket.
A kezdeményezés céljai közt Szent Anna kultuszának tisztelete, erősítése mellett a közösségformálás volt a legfontosabb.
- Szent Anna közös tisztelete, szeretete, égi közbenjárásában való bizalmunk egy kicsit egymáshoz is közelebb hoz bennünket - vallja az atya.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!