Kevésen múlt a Lombard II bravúrja (Frissítve)


2012-05-20 21:27:03  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kevésen múlt a Lombard II bravúrja (Frissítve) főképe
A múlt heti, Balatonfüred ellen elveszített bajnokit követően az NB III-as bajnokság 26. fordulójában a Lombard II a 11. helyen álló Zalaegerszeg második csapatát látta vendégül. Nem túl rózsás helyzetből várhatta a találkozót a pápai csapat, hiszen az első csapattal egy napon játszottak, Székesfehérvárra a sérülések miatt Bene Ferenc több játékost is magával vitt, emellett Markek kapusra betegsége miatt nem számíthatott Nagy Mihály, a kapuban egy 17 éves újoncot avattak Horváth Marcell személyében. Dlusztus a műfüvön nem játszhatott, Kiss, Csepregi és Tar is sérüléssel bajlódott. A hazaiak mestere a Horváth – Németh, Tóth, Tar, Fehér – Somogyi, Horváth, Grőber, Király – Horváth, Páli kezdőt favorizálta. Jó iramban kezdődött a mérkőzés. A 10.percben Máté beadását a hazai kapus alaposan elnézte és Csordás zavartalanul fejelt a kapuba. A 26. percben Máté Péter 25 m-ről lőtt, a labda a meglepett kapus keze mellett vágódott a kapuba. Szünetben kettőt cserélt a Pápa és egyre nagyobb fölénybe került. Ennek ellenére a 69.percben Krajczárt hagyták teljesen egyedül a védők, aki könnyedén helyezett a kapuba. A pápai fiatalok nem adták fel és előbb Király gyönyörű passzát Grőber, majd Horváth T. átadását Király lőtte a kapuba. Az egyenlítés nem sikerült, mert előbb Somogyi teljesen szabályos szépítő fejesgólját érvénytelenítették, majd Kalmár rontott óriási helyzetben. Az első félidőben a gyenge támadó játékot nyújtó és hátul hibázó hazaiak két gólos hátrányba kerültek. A második félidőben mutatott játék alapján a hazaiak rászolgáltak volna az egyenlítésre.

Nagy Mihály: Rengeteg problémánk volt a mérkőzés előtti héten, 10 egészséges, használható játékosunk maradt, újonc kapussal, ami azért nagyon kevés. Eléggé buta gólokat kaptunk, de visszajöttünk és megérdemeltük volna a döntetlent.

Lombard II – ZTE II 2-3 (0-2) Gsz.: Grőber, Király ill. Csordás, Máté, Krajczár

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!