Sikeres volt a Vadásznap


2012-05-20 18:40:59  | cikk: mo  | 


Sikeres volt a Vadásznap főképe
Idejében elvégezték az előkészületeket a főzőversenyen induló vadásztársaságok ma reggel, hogy az Agrárexpó keretében már 15. éve megrendezett Vadásznap ünnepélyes megnyitójára minden készen álljon. Megrakták a tüzet, elkészítették az alapanyagokat, és megkezdték a vadételek főzését, sütését, ki-ki ahogy megtervezte a versenymenüt.
A Veszprém Megyei Vadászkamara szervezésében megvalósuló Vadásznap a Hubertus-misével indult délelőtt 10 órakor. A vadászok védőszentje tiszteletére szervezett elmélkedés ezúttal az ökumené jegyében zajlott, hiszen mind a négy történelmi felekezet képviselője szólt a Vadásznap látogatóihoz, s adott útravalót a vadászoknak a jövőt illetően.

Az ünnepélyes megnyitón a Bakony Vadászkürt Egylet köszöntötte a megjelenteket, majd Pap Gyula, a Veszprém Megyei Vadászkamara elnöke fejezte ki köszönetét a résztvevő vadásztársaságoknak és a városvezetésnek az évek során nyújtott támogatásért. Pap Gyula elmondta, a kamara egyidős az Agrárexpóval, s a következő évben pedig már meg is szervezték a vadásznapot. A kamarai elnök hangsúlyozta azt is, céljuk az volt, hogy nyissanak a közönség felé, ez mára sikerült: a látogatók jó érzéssel ülnek le egy-egy vadásztársaság asztalához, együtt mulatnak és ismerkednek a vadászokkal. Pap Gyula szerint ezt a hagyományt folytatni kell, törekednek rá, hogy jövőre ugyanilyen közönségsikert arathasson rendezvényük.

A nyitóceremónián dr. Áldozó Tamás is köszöntötte a közönséget. A polgármester úgy fogalmazott, az Agrárexpónak mindig is különös ízt adott a vadászok megjelenése a rendezvényen: finom vadételeikkel, értékes trófeakiállításukkal nagy sikert arattak a pápaiak körében, sokszor a vadászati nap volt a legnépszerűbb a háromnapos expón.

A hivatalos megnyitó után – a hagyományokhoz híven – a vadászat terén kiemelkedő eredményeket elért vadászokat ismerték el. A kitüntetettek sorában volt Veszpréminé Turtsányi Valéria, a JMSZK nyugalmazott igazgatója is. A művelődési központ volt vezetője a Veszprém Megyei Vadászkamara javaslatára a Hubertusz kereszt arany fokozatát tudhatja magáénak. Veszpréminé Turtsányi Valéria közel két évtizeden át lelkiismeretesen részt vett a vadászati napok lebonyolításában. Tevékenységével és nyilatkozataival segítette, népszerűsítette a vadászok munkáját.

Az ünnepség az új vadászok esküjével zárult. Idén közel negyvenen tették le a vadászvizsgát a megyében.

A Vadásznap keretében minden évben helyet kap a belső kiállítói térben egy trófeakiállítás. Az idei mustra a Somlótája Vadásztársaság eredményes tevékenységének köszönhető. Nardai Sándor, a társaság elnöke elmondta, több mint 10000 hektáron gazdálkodnak. A Somló tövében elhelyezkedő vadászterület mindig is híres volt vadjairól, hiszen az apróvadtól egészen a nagyokig, minden megtalálható itt – tette hozzá az elnök. Jelenleg 66 tagjuk van. A tagság mondhatni generációs, igyekeznek olyan vadászokat felvenni társaságukba, akik valamilyen módon kötődnek a szervezethez. Gímállományuk nagyon erős, éves kilövésszámuk 130 (ebből 30-35 bika), a jellemző trófeasúly 6-11 kilogramm között van – tudtuk meg Nardai Sándortól. Őzből 125-öt ejtenek, köztük 40 bakot, sok köztük a kiemelkedő. A vadásztársaság megyei rekorddal is büszkélkedhet: a 2008-ban lőtt 203 pontos, 692 grammos bak a legjelentősebb Veszprém megyében, de ezenkívül vannak országos hírű bika trófeáik is. Vaddisznó az etikai határokon belül korlátozás nélkül ejthető – fogalmazott Nardai Sándor.

Képek:

Kitüntetettek:
A Hubertusz kereszt bronz fokozatát kapta:
Dr. Brodman Péter, Léber Attila

A Hubertusz kereszt ezüst fokozatát kapta:
Ernyei István, Hinger Károly

A Hubertusz kereszt arany fokozatát kapta:
Dabronoki Sándor, Pethő Jenő, Krámli József, Matting Dezső, Gerd Kraus, Berki Dezső, Gosztola Mihály, Dr. Péti Miklós, Gitye Mihály, Veszpréminé Turtsányi Valéria, Borbély Sándor, Hamar Miklós.

Nimród érem kitüntetésben részesült:
Dr. Katzer Zoltán, Varga János, Kötél László

A Gróf Nádasdy Ferenc emlékplakettet a Tótvázsony és Környéke Földtulajdonosi Közösség kapta.

A Veszprém Megyei Vadgazdálkodásáért Alapítvány által létrehozott Veszpém Megye Vadgazdálkodásáért kitüntető címet kapta:
Mayer Károly, Kövi Tibor

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet által létrehozott Magyar Vadászatért érdemérmet kapta:
Varga József

Az Országos Magyar Vadászkamara által létrehozott Kamarai Aranyérem kitüntetést kapta:
Sipőcz István


Címkék: agrárexpo
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!