II. Pápai Ökumenikus Nap


2012-05-19 17:35:58  | cikk: Haraszti Gábor  | 


II. Pápai Ökumenikus Nap főképe
„Együtt Krisztusért!" – ezzel a címmel rendezték meg a második ökumenikus találkozót városunkban szombaton délután. A több gyülekezet és felekezet együttműködésével formálódott programnak a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és a Szent József-kápolna adott otthont. A megnyitót követően párhuzamos programok zajlottak több helyszínen, melyeken kicsik és nagyok egyaránt remekül érezhették magukat. Volt játszóház, íjászat, streetball, darts, csocsó, Zenebölcsis foglalkozás, a NATO-s katonák jóvoltából a baseballal is lehetett ismerkedni, a felnőttek dr. Lázár Imre orvos, antropológus előadását hallgathatták meg Magyarország lelki állapota címmel, majd Fekete Pál Péter gimnáziumi tanár Szentföldi útiélményeiről mesélt. A Szent Anna Óvoda műsorát megelőzően Salgó Ferenc atya köszöntötte a megjelenteket, aki a kölcsönös, mély tiszteletre hívta fel a figyelmet.
- Legyen ez a mai nap egy olyan szép testvéri összejövetel, ahol elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk, ne legyen ez egy felszínes, ideiglenes tisztelet. Legyen az összetartozásunk mély tiszteletből fakadó, mindez segít abban, hogy gyorsabban haladjunk azon egység felé, melyet Krisztus akart egyháza számára.
Ifj. Márkus Mihály református lelkipásztor úgy vélekedett, mindenkinek megvan a maga spiritualitása, lelkisége, vannak azonban olyan pillanatok az életben, amikor ezeket az identitásokat félre lehet tenni és együtt lehet kifejezni valamit. Boncz Zoltán, baptista lelkipásztor szerint többrétegű jelentősége van annak, hogy a négy pápai történelmi felekezeti egyház megrendezi az ökomenikus napot.
- A mai nappal egyrészt kifejezzük, hogy Krisztusért mindnyájan egyek vagyunk, másrészt azt, hogy tudunk egységben élni, ezáltal egy közösség is vagyunk. A mai nap üzenete is ez, van egység Krisztusban, és mindenki láthatja, hogy több száz ember is meg tud mozdulni együtt azért, hogy közösségben lehessen másokkal.
A nap a Szent István Római Katolikus Általános Iskola és a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola bemutatójával folytatódik, a közös liturgiát követően fellép az Iránytű zenekar, a II. Ökumenikus Nap tábortűzzel zárul.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!