Kincset érő iratok vagy csak poros papírok?


2012-05-16 21:45:23  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Kincset érő iratok vagy csak poros papírok? főképe
Ezzel a vitatkozó címmel tartott ma este előadást Somfai Balázs főlevéltáros a Honismereti Kör soron következő összejövetelén az iratok értékéről és azok társadalmi fogadtatásáról, megbecsültségéről. Köztudott, és már szinte közhelyszerű mondás, hogy a kutatók és a levéltárosok az írott szó rabjai. Azonban nem árt, ha tisztában vagyunk a fogalmakkal. Somfai Balázs elsőként azt magyarázta el a kör tagságának, ki is a kutató és ki a levéltáros, illetve mire való valójában a levéltár, amit gyakran összetévesztünk a könyvtárakkal. A mintegy négy évtizedes levéltári múlttal rendelkező szakember előadásában kitért az úgynevezett papensiumokra, a pápai vonatkozású értékekre is. Papensia az, ami a város történelmében emblematikusnak, illetve kiemelt képviselőnek számít, ilyen például a Pápa várát ábrázoló ,,Hufnagel" metszet, a ferenceseknél található 1683-as városi látkép, a Petőfi sajtó, amely az idén fennállásának 175. évfordulóját ünneplő Főiskolai Nyomdának az egyik régi rajtológépe volt, a város nevét először említő 1214-es oklevélirat vagy a legkorábban fennmaradt 250 éves jegyzőkönyv. Ezeket hivatalosan fel kellene ruházni a papensium jelzővel, ám ehhez öntudatos polgárságra van szükség.
Az iratok megítélése rendkívül vitás a társadalomban. Egyrészt, mert túlérzékenységről beszélhetünk, főleg akkor, ha kevés irat maradt fenn egy adott korból, másrészről pedig alábecsülés tapasztalható, főleg akkor, ha lényegesen több áll rendelkezésre egy időszakból. Az 1970-es években brutális selejtezések voltak a levéltárakban azzal az indokkal, hogy nincs pénz az iratokat laminálni, ám a Központi Pártlevéltárban minden fontos irat laminálásra került - derült ki az előadásból. Somfai Balázs úgy véli, önmagában a kor nem érdem, de azért becsülni kell minden olyan tartós értékű dokumentumot, amit régen még történeti értéknek neveztek, hiszen az irat dolga, hogy túléljen minket. Somfai Balázs rendkívül érdekes előadását az 1956-os megyei forráskiadvány bemutatásával zárta.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!