Fontos az összetartozás, a Malom-tó erről szól


2012-05-12 14:39:52  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Fontos az összetartozás, a Malom-tó erről szól főképe
Nyolc évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a pápai közönség előtt a Malom-tó. A mára már rendkívüli népszerűségnek örvendő szabadidős területen idén is színes programok várták az érdeklődőket a Halászlé fesztiválon. A már jól ismert futball és horgászverseny mellett tíz csapat nevezett be reggel nyolc órakor a halászléfőző versenyre, melynek zsűrije idén is a vendégek közül került ki. A szakértői szemek nemcsak az alapanyagokat, a tálalást és a terítéket pontozták, a halászlé íze, minősége, állaga is fontos szempont volt a bírálat során.  A nagyacsádi Kecskeevők csapata kérdésünkre sajnos nem árulta el, hogy mi a jó halászlé titka, azonban sok más érdekesség kiderült a nem mindennapi névvel rendelkező csapatról.
- A Kecskeevők csapata politikai nézetektől teljesen kívül álló baráti társaság, amely tíz éve jár össze és a köz megelégedésére gyakran főz különböző rendezvényeken. Mai halászlénk a Borz címet kapta, mivel csapatunk étlapján néha-néha szerepel a borz - mondta nevetve Sándor József, közismertebb nevén Dodi bácsi, a Kecskeevők csapatkapitánya.
A szervezők a gyerekekre is gondoltak a programok összeállításakor, hiszen pónilovaglás, ugrálóvár, és kézműves játszóház valamint a Tánc-Lánc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény színes műsora várta őket. A jó ebédhez természetesen nótaszó dukált, a délután során a Megafon Zenei Együttes, majd rendőrségi végül baranta harcászati bemutató szórakoztatja a közönséget, a nap pedig jó idő esetén hagyományosan báli zenével zárul.
- Úgy látjuk, hogy a pápaiak most már a sajátjuknak tekintik ezt a területet, és szívesen jönnek ki. Abban reménykedünk, hogy az évek során majd a piknikezők is felfedezik, mert a legolcsóbb kikapcsolódási lehetőséget kínáljuk itt a város szélén, de mégis a városhoz közel. Úgy vélem, az embereknek szükségük lenne a kikapcsolódásra, a békére, és nyugalomra. Mindig nagy hangsúlyt fektetünk a gyerekekre is, a család fontosságára, hogy együtt legyenek a családok, hiszen a mai világban hihetetlenül keveset tudunk foglalkozni a családunkkal. Ez a hely pedig a családi, baráti együttlétekről szól - mondta Vargáné Rácz Zsuzsanna, a Malom-tó háziasszonya.
(A halászlé főzőverseny eredményeit később közöljük.)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!