Alsós Munkácsy-festőverseny


2012-05-08 20:16:39  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Alsós Munkácsy-festőverseny   főképe
A Munkácsy Mihály Általános Iskola évek óta rendszeresen megszervezi az alsós diákok számára az intézmény névadójához fűződő festőversenyt. Az idei évben összesen 24 kisdiák ragadott ecsetet és festett virágcsendéletet.  Az ügyes kezű tanulóknak 60 perc állt a rendelkezésükre, hogy megfessék a képeket egy vázlat segítségével.
Az alkotásokat egy három tagból álló zsűri értékelte, melyben helyet foglalt Tóth Kálmán, az iskola volt rajztanára, Takács Zsóka hobbi festőművész és Ferenczi Kálmán igazgatóhelyettes is. Az idei megmérettetésen a festésé volt a főszerep, a zsűri az értékelésnél elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a színekkel hogyan tudnak játszani a gyerekek, hogyan használják azokat - tájékoztatta hírportálunkat Villmanné Ikervári Lilla felelős szervező.
Miközben a munkák készültek, halk Mozart zene szólt, valamint az iskola tanárai Munkácsy Mihály életéről, munkásságáról meséltek a gyerekeknek.
A legjobban sikerült alkotásokat a zsűri oklevéllel és színes ceruzacsomaggal díjazta.

Képek:

Festőverseny első helyezettjei:

Vizer Roberta 1. A
Váczy Dorottya 2. N
Tibold Eszter 3. N
Kuna Fruzsina 4. A

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!