Fogadj örökbe egy közterületet!


2012-05-07 13:00:28  | cikk: Tóth Tamara  | 


A tavalyi évhez hasonlóan idén is tavasszal indult be igazán a Fogadj örökbe egy közterületet program - tudtuk meg Hernádiné Hollenczer Évától. A meleg, napsütéses idő sok pápait indított meg újabb örökbefogadásra. A Kis téren például nemrég fejezték be a karbantartási munkálatokat, a Gombkötő utcában és a Margaréta utcában pedig fűnyírást, illetve örökzöld növények ültetését vállalták a szorgos állampolgárok.
- A tavalyi örökbefogadók már jelezték, hogy szeretnék megújítani örökbefogadási szerződésüket, illetve a lakosság részéről már több megkeresés is történt, melyek közül már négy esetben szerződést is kötöttünk április hónap folyamán - mondta a Városgondnokság kommunális csoportvezetője, majd hozzátette a programban való részvétel feltételei nem változtak.
A Fogadj örökbe egy közterületet program célja, hogy a lakosság magáénak érezze a közterületeket, illetve saját, jó gazda szemléletével gondozza azokat, melyhez a város minden feltételt biztosít. Erre eddig is láthattunk több példát is, de 2010-ben Pápa Város Önkormányzata úgy döntött, kiteljesedési lehetőséget biztosít a pápaiaknak erre.
A köztisztasági rendelet értelmében az ingatlantulajdonos feladata - amennyiben van járda - az út széléig a közterület rendben tartása, gondozása.  Tehát, a saját portánk előtti terület örökbefogadása nem lehetséges, annak gondozása állampolgári kötelességünk.
A Városgondnokság a szerződő féllel határozatlan időre, de legkevesebb 1 évre együttműködési megállapodást köt. A jelentkezés során a szerződő félnek írásban rögzítenie kell, mely közterületet, annak mekkora részét, milyen típusú gondozás mellett kívánja örökbe fogadni. A szerződő felet az önkormányzat Városgondnoksága útján egyszeri együttműködési megállapodás keretében támogatja az adott területen szükséges – a környezeti minőség színvonalának emelésére vonatkozó –, vállalt feladatokhoz igényelt növények, eszközök, anyagok ellenértékének megtérítésével, valamint a feladatok megvalósítását támogató, szükséges intézkedések vállalásával. Az egy megállapodáson belül igényelt növényekre, eszközökre, anyagokra vonatkozó számlák összértéke nem haladhatja meg az évi, bruttó 50.000 forintot. Az összeg nem használható fel locsolóvíz elszámolására, fűnyíró vásárlására, a zöldterület gondozásához használt üzemanyag elszámolására. A szerződésben vállalt egy év letelte után lehetőség nyílik az együttműködési megállapodás meghosszabbítására.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!