108 éve hunyt el a „nagy magyar mesemondó”
2012-05-05 21:15:01 | cikk: Tóth Tamara | fotó: Tóth Tamara |
Napra pontosan 108 éve hunyt el a magyar irodalmi pantheon egykori főistene, Jókai Mór. A Jókai Kör hagyományaihoz híven idén is megemlékezett a „nagy magyar mesemondóról”. Válint Magdolna, a kör titkára a következő szavakkal köszöntötte az emlékezőket:
- 1904. május 5-e hideg, szeles idővel köszöntött be. S amikor este a betegszoba órája elütötte a kilencet, Jókai hozzá igazította a maga zsebóráját és letette az éjjeliszekrényére. Hallgatta még egy ideig, hogy jár-e, aztán a fal felé fordult. Aludni akarok, mondta halkan, s elaludt örökre. Ezen a napon a magyar irodalom történetének nagy korszaka, hőskora zárult Jókai elvesztésével. Nemcsak a család, de a nemzet is nehezen törődött bele Jókai halálába. A nemzet kicsit magát is temette Jókaival, azzal az íróval, aki műveivel vigasztalást, erőt, hitet tudott adni a sokszor csüggedésre kényszerített magyarságnak. Emlékezzünk a XIX. század magyar irodalmának egyik kiemelkedő alakjára, arra a nagy magyar íróra, aki széles olvasóközönséget teremtett, „akinek sírján egy kis kúp keletkezett, ellenben egy hegycsúcs tűnt el a sír mélyén” - idézte Mikszáth szavait Válint Magdolna.
A beszédet követően Nagy Éva Erzsébet, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma tanulója elszavalta Wass Albert Jókai Mórhoz című versét, majd Adorján Zoltán szólt a jelenlévőkhöz. A Református Kollégium Gimnáziuma tanára gondolatindító beszédében arra a kérdésre kereste a választ, hogy kire vagy mire emlékezünk Jókai halálának évfordulóján? Dr. Ásvai Jókai Móric regényíróra, országgyűlési képviselőre, főrendiházi tagra, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsának tagjára, a Szent István-rend lovagjára, a Kisfaludy Társaság tagjára, a Petőfi Társaság elnökére, a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagjára?
- Igen is, meg nem is. Igen, mert természetesen az alkotás nem választható el teljesen a művésztől. S nem, mert Jókai alakja nem a társadalmi elismerésekben teljesedett ki, hanem az általa teremtett képzeletbeli világban, ahogy Timár Mihály sem Komáromban lelte meg a boldogságot, hanem a Senki szigetén. A Senki szigetén, amely senkié, tehát mindenkié. A mienk is - fogalmazott Adorján Zoltán.
- Meghalt Jókai? Test szerint természetesen igen, de szellemében nem távozott el közülünk, mert valahányszor olvassuk műveit, mindannyiszor „feltámasztjuk”. Mi vagyunk Jókai „megváltói”, az olvasók. Mire is emlékezünk akkor most, a költő halálának évfordulóján? Arra a misztériumra, amely az olvasás „sákramentuma” által beavat minket, halandókat az örök életűek világába.
S hogy mi Jókai műveinek üzenete? A már emlegetett harmónia hirdetése? A dolgok jóra fordulásába vetett emberi hit beigazolása, megerősítése? Az igazság győzedelmeskedésének példázása a hazugság felett? Adorján Zoltán szerint igen, s ezek örökérvényű üzenetek. Viszont a Jókai-művek sok aktuális jelentése már a múlté, vagy legalább is nehezen ismerhető fel, hogy a múltbeli történések a mai események parabolájaként is felfoghatók. Ez pedig olvasói aktivitást igényel, amelyet a mai „fogyasztó” nem szeret. A „mirelit-kultúrát” választja inkább - véli a gimnáziumi tanár. A zárszóban megválaszolta a feltett fő kérdést.
- Európai, írásos kultúránk előtt hajtjuk meg fejünket, amelynek Jókai, sok társához hasonlóan, teremtő alkotója volt. Teremtő, amelyre csak Isten és az ember képes - mondta Adorján Zoltán.
Végül Móricz Anna Réka, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma tanulója tolmácsolásában elhangzott Reményik Sándor Kegyelem című verse, a versmondás után pedig a résztvevők elhelyezték a megemlékezés koszorúit a regényíró szobránál.
- 1904. május 5-e hideg, szeles idővel köszöntött be. S amikor este a betegszoba órája elütötte a kilencet, Jókai hozzá igazította a maga zsebóráját és letette az éjjeliszekrényére. Hallgatta még egy ideig, hogy jár-e, aztán a fal felé fordult. Aludni akarok, mondta halkan, s elaludt örökre. Ezen a napon a magyar irodalom történetének nagy korszaka, hőskora zárult Jókai elvesztésével. Nemcsak a család, de a nemzet is nehezen törődött bele Jókai halálába. A nemzet kicsit magát is temette Jókaival, azzal az íróval, aki műveivel vigasztalást, erőt, hitet tudott adni a sokszor csüggedésre kényszerített magyarságnak. Emlékezzünk a XIX. század magyar irodalmának egyik kiemelkedő alakjára, arra a nagy magyar íróra, aki széles olvasóközönséget teremtett, „akinek sírján egy kis kúp keletkezett, ellenben egy hegycsúcs tűnt el a sír mélyén” - idézte Mikszáth szavait Válint Magdolna.
A beszédet követően Nagy Éva Erzsébet, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma tanulója elszavalta Wass Albert Jókai Mórhoz című versét, majd Adorján Zoltán szólt a jelenlévőkhöz. A Református Kollégium Gimnáziuma tanára gondolatindító beszédében arra a kérdésre kereste a választ, hogy kire vagy mire emlékezünk Jókai halálának évfordulóján? Dr. Ásvai Jókai Móric regényíróra, országgyűlési képviselőre, főrendiházi tagra, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsának tagjára, a Szent István-rend lovagjára, a Kisfaludy Társaság tagjára, a Petőfi Társaság elnökére, a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagjára?
- Igen is, meg nem is. Igen, mert természetesen az alkotás nem választható el teljesen a művésztől. S nem, mert Jókai alakja nem a társadalmi elismerésekben teljesedett ki, hanem az általa teremtett képzeletbeli világban, ahogy Timár Mihály sem Komáromban lelte meg a boldogságot, hanem a Senki szigetén. A Senki szigetén, amely senkié, tehát mindenkié. A mienk is - fogalmazott Adorján Zoltán.
- Meghalt Jókai? Test szerint természetesen igen, de szellemében nem távozott el közülünk, mert valahányszor olvassuk műveit, mindannyiszor „feltámasztjuk”. Mi vagyunk Jókai „megváltói”, az olvasók. Mire is emlékezünk akkor most, a költő halálának évfordulóján? Arra a misztériumra, amely az olvasás „sákramentuma” által beavat minket, halandókat az örök életűek világába.
S hogy mi Jókai műveinek üzenete? A már emlegetett harmónia hirdetése? A dolgok jóra fordulásába vetett emberi hit beigazolása, megerősítése? Az igazság győzedelmeskedésének példázása a hazugság felett? Adorján Zoltán szerint igen, s ezek örökérvényű üzenetek. Viszont a Jókai-művek sok aktuális jelentése már a múlté, vagy legalább is nehezen ismerhető fel, hogy a múltbeli történések a mai események parabolájaként is felfoghatók. Ez pedig olvasói aktivitást igényel, amelyet a mai „fogyasztó” nem szeret. A „mirelit-kultúrát” választja inkább - véli a gimnáziumi tanár. A zárszóban megválaszolta a feltett fő kérdést.
- Európai, írásos kultúránk előtt hajtjuk meg fejünket, amelynek Jókai, sok társához hasonlóan, teremtő alkotója volt. Teremtő, amelyre csak Isten és az ember képes - mondta Adorján Zoltán.
Végül Móricz Anna Réka, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma tanulója tolmácsolásában elhangzott Reményik Sándor Kegyelem című verse, a versmondás után pedig a résztvevők elhelyezték a megemlékezés koszorúit a regényíró szobránál.
Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!