A Petőfi a városi középiskolák bajnoka


2009-12-11 16:54:01  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Haraszti Gábor  | 


A Petőfi a városi középiskolák bajnoka főképe
Ma délután a városi Sportcsarnokban derült fény az idei középiskolás teremlabdarúgó diákolimpia helyezettjeire. A tornán mind az 5 iskola képviseltette magát, a verseny tétje a megyei döntőn való részvétel volt. A futsal szabályrendszerű kupán a továbbjutás körmérkőzéses rendszerben dőlt el. A kiélezett összecsapások során a Petőfi Sándor Gimnázium kiemelkedett a mezőnyből, akik végül veretlenül jutottak a december 19-ei megyei döntőre. Koncz János csapata már több éve első helyen végez ezen a tornán, így idén is első számú esélyesként léptek pályára.

- Kiegyenlített a városi középiskolás labdarúgó mezőny, a pillanatnyi forma és a húzóemberek formája nagyban befolyásolja a végső sorrendet. A tornát megelőzően 3-4 alkalommal szigorúan ezzel a labdával és ezeket a szabályokat betartva mi is tartottunk tréningeket, hogy összeszokjanak azok a csapategységek, akik a pályán elől illetve hátul fognak játszani. A megyei döntőn Ajka, Veszprém, Várpalota, Zirc és Balatonfüred körzetének győztesével mérkőzünk majd meg, egyelőre megjósolhatatlan a békéscsabai országos fináléra utazó csapat kiléte. Mi természetesen azon leszünk, hogy mi utazhassunk.

Eredmények:

Acsády – PGSZKI 3-3 (büntetőkkel a PGSZKI nyert)
Petőfi – Türr 3-2
Református – Acsády 1-2
PGSZKI – Petőfi 0-1
Refi – Türr 1-2
Acsády – Petőfi 0-3
PGSZKI – Református 4-0
Türr – Acsády 1-4
Petőfi – Református 4-2
Türr – PGSZKI 1-4

A torna végeredménye:
  1. Petőfi
  2. PGSZKI
  3. Acsády
  4. Türr
  5. Református

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!