A Föld napja az Erkelben


2012-04-21 12:32:45  | cikk: mo  | 


A Föld napja az Erkelben főképe
Az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola mindig kiemelt hangsúlyt helyezett a diákok környezettudatos nevelésére. Az intézményben működő ZölDök, a földrajz-biológia-testnevelés munkaközösség és a diákönkormányzat most közös programot szervezett a holnapi Föld napja alkalmából. A reggeli rövid ismertetés után már az első órában megkezdődtek a programok, a diákok úgynevezett „Szobanövény Tanösvényt” alakítottak ki: a folyosókon elhelyezett dísznövényeket névtáblákkal jelölték, így gyarapítva a diákok ismeretit a növények fajtáját illetően.
A szorgos tanulók a harmadik órában négy helyszínen folytatták tevékenységüket. Voltak, akik az intézmény által örökbefogadott közterületet, az iskola előtti fagyalsort gazolták, tisztították meg az eldobott szeméttől, mások az udvaron ültettek el gyertyánfát, amelyet az egyik pedagógus kolléga adományozott az intézménynek. De ez idő alatt megtisztult az udvar, a sportpálya, a pihenőhelyek és a távolugró pálya is. A diákok gereblyéket, seprűt és szemetes zsákokat ragadtak, és nekiláttak az iskola – szinte – teljes területének megtisztításához. A dolgos kezeket műsorral biztatták a másodikosok, rövid verseket, énekeket adtak elő társaiknak a Föld, az erők és a vizek megóvásával kapcsolatban.
Horváthné Somogyi Judit, a munkaközösség vezetője elmondta, a mai programok legfőbb célja, hogy elsajátítsák a gyerekek a környezettudatos és energiatakarékos magatartás elemeit. Figyelmesen közlekedjenek környezetükben, ügyeljenek a teremtisztaságra és a rendre. Tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy környezetünk szebb, élhetőbb és tisztább legyen – erre nevelte a közel 200 résztvevő fiatalt a mai tevékenység-sorozat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!