Sószoba a Napsugár Bölcsődében


2009-12-10 20:28:18  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Sószoba a Napsugár Bölcsődében főképe
Ma délelőtt adták át a bölcsiseknek és nevelőiknek a sószobát a Napsugár Bölcsődében.
- Már tavaly is szerettünk volna  sószobát kialakítani, de akkor még a feltételeknek nem feleltünk meg. Ez az álom az idén valósult meg. A szoba berendezését a bölcsőde alapítványa (Cseperedő Alapítvány) fedezte, a helyiség rendbetételét, festését pedig a munkatársaimmal együtt oldottuk meg - mondta el Beke Ágnes, az intézmény vezetője. A sószoba kialakítása körülbelül 500.000 Ft-ba került. Egy alakalommal 5-6 gyermek tartózkodhat a szobában, ezalatt logikai játékokat játszhatnak, rajzolhatnak és gyöngyöt fűzhetnek. A hőmérséklet 18 fok körüli, a páratartalom pedig 80 százalékos.
Az átadó ünnepségen dr. Kovács Zoltán, Pápa város polgármestere is jelen volt. Beszédében hangsúlyozta a sószoba fontosságát, főleg a lakótelepeken élő gyermekek számára, akik szárazabb levegőjű lakásokban élnek, s ezért nekik különösen egészséges a kiváló élettani hatásokat biztosító sópárás klímájú szoba.

Képek:

Mostanság az egész országban egyre népszerűbbnek számítanak a sószobák, amelyeket elsősorban óvodákban és bölcsődékben alakítanak ki. A só jótékony hatásáról már évszázadok óta hallunk, és a szakemberek véleménye szerint 45 perc a sószobában annyit ér, mintha egy napot a tengerparton töltenénk el.

A sószoba élettani hatásai: -A sószobában működő kristálysó-ionizátornak köszönhetően a tengerparti levegőhöz hasonló, sópárás klíma jön létre. A kristálysó pára a pozitív töltésű részecskéket megköti, ezáltal a helység levegőjét megtisztítja. A só egy természetes antihisztamin, tisztítja a tüdőt, a hörgőket és segít a slejm, a hurut és az arcüreg lerakódásainak felszakításában, a nyálkahártya regenerálásában.

- A kristálysó, mint természetes negatív ion-forrás egy tiszta és stabil, allergén és elektorszmog mentes közeget hoz létre, erősíti az immunrendszer működését, és a szervezet összes funkciójára pozitív hatással van a negatív ionok erős antioxidáns hatásánál fogva.

- A kristálysóban, mint ásványban a napsugárzás által kiszárított őstengernek megfelelő, test azonos biorezonanciás rezgésminta rögzült, mely segít az energetikai egyensúlyok helyreállátásiban.

- Az átvilágított sótéglák által a napfény spektrumának megfelelő színterápiás hatás segít az idegrendszer működésének kiegyenlítésében, nyugtató és stresszoldó, valamint sejtregeneráló hatású.

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!