Három hétig a víz lesz a főszereplő a Munkácsyban


2012-04-16 12:23:29  | cikk: mo  | 


Három hétig a víz lesz a főszereplő a Munkácsyban főképe
A Mindentudás Egyeteme című sorozatban megjelent természettudományos film megtekintésével kezdték a napot a munkácsys diákok, hiszen a TÁMOP keretében újabb háromhetes projekthetet indított a tókerti iskola. Dóczyné Turbók Julianna érdeklődésünkre elmondta, a korábban „Tegyünk többet környezetünkért” című projektet most egyetlen témakörre, a víz témakörére szűkítették, s a három hétben minden tanórán kívüli és számos tanórai foglalkozás a vízkészletünk megóvásáról szól majd. A természettudományi munkaközösség vezetője úgy fogalmazott, azt mindenki tudja, hogy víz nélkül nincs élet.
- Azzal is tisztábban vannak a diákok, hogy Földünk 71 százalékát víz borítja. Azt azonban már kevesen tudják, hogy ennek a hatalmas vízkészletnek csupán 3 százaléka édesvíz. Ennek is nagy mennyisége állandóan fagyott, hozzáférhetetlen állapotban van. Vagyis emberi fogyasztásra a vízkészlet 0,08 százaléka alkalmas. És sajnos ennek a mennyisége csökken, minősége romlik. A három hét foglalkozásain, kirándulásain a diákok rengeteg információt kapnak különféle előadóktól, szakemberektől a vízről és a vízkészletek megóvásáról. A cél az, hogy a gyerekek felfogása, szemléletmódja saját tapasztalataik során alakuljon, s így sajátítsák el a környezettudatos magatartás elemeit – foglalta össze a projekt lényegét Dóczyné Turbók Julianna.
A projekthét felelőse hozzátette azt is, szeretnék megértetni a fiatalokkal a bölcs gondolatot, miszerint:”A Föld nem a miénk, csak kölcsön kaptuk utódainktól.”
A három hét során számos érdekes előadáson és foglalkozáson vehetnek részt a diákok, szinte minden tantárgy a vízről fog szólni: matematika órán a vízfogyasztással, történelemből a Tapolca patakkal és a vízimalmokkal, kémia órán pedig a víztisztítás folyamatával foglalkoznak a gyerekek. De nemcsak az iskola falai között zajlik a projekt, a résztvevők kirándulnak a tapolcafői Tanösvényhez és felmennek a pápai Víztoronyba is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!