Diákok a tűzoltóságon - Országos Ifjúsági Katasztrófavédelmi Verseny


2012-04-12 19:21:31  | cikk: mo  | 


Diákok a tűzoltóságon - Országos Ifjúsági Katasztrófavédelmi Verseny főképe
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság – a Magyar Polgári Védelmi Szövetség és a Magyar Tűzoltó Szövetség közreműködésével – idén is megszervezi az ifjúsági katasztrófavédelmi versenyt az általános iskolás és középiskolás fiatalok számára. A megmérettetés helyi fordulóján pápai és Pápa környéki oktatási intézmények négyfős csapatai vehettek részt, azok a diákok, akik az internetes felmérésen jól teljesítettek. Mind a korábbi feladatok, mind a mai gyakorlati versenyfeladatok a katasztrófavédelem új rendszerének és a veszélyhelyzetben alkalmazott mentési technikák megismerését tűzték ki. Csillag István, a Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség parancsnoka érdeklődésünkre elmondta, a versenyszabályzat alapján igyekeztek úgy összeállítani a megmérettetés feladatait, hogy a gyerekek számára azok izgalmasak és élvezetesek is legyenek amellett, hogy játszva ismerik meg a tűzoltók, a polgári védelmi vagy az iparbiztonsági szakemberek tevékenységét.
Célbalövés puttonyfecskendővel, homokzsákok megtöltése és egy (mű)füsttel telített helyiségben pingpong-labdák összegyűjtése – e feladatokat kellett a diákoknak teljesíteniük, természetesen minél rövidebb idő alatt. A két korcsoportban meghirdetett versenyre készülhettek is a diákok. Az előzetes, elméleti feladatokra a pedagógusok készítették fel a gyerekeket, míg az ügyességi feladatokat egyenesen a tűzoltó-parancsnokságon gyakorolhatták a diákok előre egyeztetett időpontban.
A kirendeltség illetékességi területéről 35 csapat nevezett a megmérettetésre, melyek közül az első három helyezett vehet részt az Országos Ifjúsági Katasztrófavédelmi Verseny megyei fordulóján.


Képek:

A versenyen a következő eredmények születtek:
Általános iskolák:
I. Közös Fenntartású Általános Iskola, Nemesszalók: „Nemesszalók” nevű csapata
II. Közös Fenntartású Mezőlaki Általános Művelődési Központ, Mezőlak: „Lánglovagok” csapata
III. Gyurátz Ferenc Általános Iskola, Pápa: „PBheros” csapata

Középiskolák:
I. Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Pápa: „Hero Factory” csapata
II. Petőfi Sándor Gimnázium, Pápa: „Petőfi” csapata
III. Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Pápa: „Refi K3” csapata

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!