A költészet szerepe a nemzettudat formálásában, magyarság és egyetemesség a KÉSZ-ben


2012-04-12 07:27:13  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


A költészet szerepe a nemzettudat formálásában, magyarság és egyetemesség a KÉSZ-ben főképe
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége pápai csoportja szokatlan időpontban, ám mégis illeszkedve az alkalomhoz tegnap este tartotta soron következő összejövetelét a költészet napja kapcsán. Az eredeti tervek szerint dr. Görömbei András Kossuth-díjas irodalomprofesszor beszélt volna az irodalom szerepéről, ám betegsége miatt az MTA rendes tagja helyett Hauber Károly vette át az előadói szerepet.
Hauber Károly úgy fogalmazott, a KÉSZ egy olyan közösség, amely számára nagyon fontos a nemzet felemelkedésének kérdése. Mint mondta, azt a tényt valamennyien ismerjük, hogy a magyar nemzet veszélyben van, baljós kilátások vannak a népességcsökkenéssel kapcsolatban, s ezen fordítani kell. Az előadás során Hauber Károly három olyan nagy nemzeti költő munkásságát, költészetét vizsgálta, mint Nagy László, Csoóri Sándor és Nagy Gáspár.
- Úgy gondolom, hogy azért időszerűek, mert nem csak az emberi lét problémáival foglalkoznak, mint a magány, az elmúlás, az eltömegesedés, a személyesség elvesztése, hanem a nemzeti sors kérdéseivel is. Ebből a szempontból szervesen illeszkednek ahhoz a Balassi óta működő, közel ötszáz éves hagyományhoz, amelyet a magyar költészet jelent. Ne feledjük, a közösségi sors, a nemzet sorsa és a személyes sors a költészetben mindig is összekapcsolódott. Amit Petőfi Sándor a Szabadság, szerelem című versében ír, az többé vagy kevésbé majdnem minden költőre igaz - fogalmazott az előadó.
Hauber Károly szerint a ’60-as évek vége óta a magyar költészetben a nemzeti sorskérdések középpontba állítása nem divatos, sokan úgy hiszik, nem modern és azt vallják, ezekkel a kérdésekkel foglalkozzon inkább a politika. Egy Esterházytól ismert szállóige szerint a magyar írónak nem népben és nemzetben, hanem alanyban és állítmányban kell gondolkodnia.
A KÉSZ helyi vezetője úgy látja, ez egy hamis beállítás, hiszen a nemzet sorsa olyan fontos terület amely, nem eshet az irodalom hatókörén kívül.
- A nemzetről a költészetnek kell, hogy legyen mondanivalója. Nagyon jól tudjuk, hogy azért van a költészet, hogy kimondjon és elmondjon olyan dolgokat, amelyeket másként nem lehet el és kimondani. Nagy László, Csoóri Sándor és Nagy Gáspár a nemzetről olyan dolgokat mond ki verseiben, amelyeket másként nem lehet elmondani.
Hauber Károly úgy látja, ezek a költők azért is időszerűek, mert arra késztetnek bennünket, hogy nézzünk szembe a haza sorsával és egyáltalán, hogy szeressük a hazát. Sok problémánk éppen abból adódik, hogy megkopott a nemzettudatunk.
- A hazaszeretet, egyáltalán a büszkeség arra, hogy magyar vagyok, egyszerűen a mai világban nem divat, másrészt pedig sokak szerint szégyellni való dolog. Ez nem így van! A legtragikusabb kilátások szerint a népességcsökkenés miatt két nemzedék múlva hat-nyolc millió magyar lesz hazánkban. Bebizonyított tény, hogy ahol a nemzeti tudat a helyén van, önmagában a hazaszeretet elég ahhoz, hogy a nemzet tagjait családalapításra ösztönözze. Látszólag a költészetnek ehhez nincsen köze vagy legalábbis, csak távolról kapcsolódik hozzá. Én azt mondom, hogy nemcsak a költészetnek, mindennek köze van hozzá, hiszen a hazaszeretet, a nemzettudat rendkívül fontos érzés, és itt sok a tennivaló.


Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!