Ünnep P. Tófeji Valéria tollából a magyar költészet napja alkalmából


2012-04-12 07:12:04  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Ünnep P. Tófeji Valéria tollából a magyar költészet napja alkalmából főképe
A magyar költészet napja alkalmából könyvbemutatóval egybekötött ünnepséget rendezett a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ a Pedagógus Művelődési Ház nagytermében. A program első felében az Erkel Kórus csodálatos és lélekemlő énekszava után Puskásné Tófeji Valéria Ünnep című kötetét mutatta be Bódy Lászlóné zenével, énekkel és szavalattal kiegészítve. A program második felében néhány pápai fiatal költő mutatkozott be saját és klasszikus költemények elszavalásával.
A szép számban megjelent érdeklődőket Baloghné Uracs Marianna megbízott igazgatónő köszöntötte.
- Különleges alkalom ez a mai, hiszen generációk együtt munkálkodásáról beszélhetünk. Ez egy nagyon helyénvaló kezdeményezés napjainkban, hiszen egyre inkább az terjed el a köztudatban, hogy a mai fiatalok már nem olvasnak, nem mondanak verseket és nem is írnak verseket. Talán sokak fejében megfogalmazódik a gondolat, nincsenek is olyan érzelmeik, amelyeket a verseken keresztül megfogalmazhatnak. Én azt gondolom, hogy ma, a körünkben ülő fiatalok ezeket a tévhiteket megcáfolják, és Pápa hagyományaihoz méltóan ők is gazdagítják ennek a diákvárosnak az örökségét.
Puskásné Tófeji Valéria számára a költészet napja különösen nagy ünnep, ezért készítette el a legújabb, Ünnep című kötetét erre a napra.
- A kötettel szeretném a műsorszervezők dolgát megkönnyíteni, hogy akik verseket keresnek a különböző ünnepnapok alkalmából egy könyvben megtalálják azokat. Talán hiánypótló is lesz a kötetem, hiszen az új ünnepekhez a klasszikus költők köteteiben nem találunk megfelelő írásokat. A kedvenc ünnepem a költészet napja, melyről el is fog hangzani ma egy vers, a Költő. Ez az írásom egyfajta hitvallás. Feladatomnak érzem, hogy felhívjam az emberek figyelmét arra, magunkba kell nézni, csendesíteni kell a környezet viharait és feltérképezni a bajokat, hiszen az ember a belső radarjai segítségével megérzi a lehetséges gyógymódokat.
Puskásné Tófeji Valéria a kötetben 18 ünnep köré csoportosítva gyűjtötte össze eddig megjelent írásaiból a köszöntőket. A régi, megszokott, hagyományos ünnepek mellett apák napjára, a zene világnapjára, a nyugdíjas világnapra is talál kiváló köszöntőket az érdeklődő.    

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!