Rettenetes ez világnak mostan minden dolga


2012-04-11 20:14:37  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Rettenetes ez világnak mostan minden dolga főképe
A Pápai Református Kollégium Gimnáziumában önkéntesen, s leginkább szerelemből emlékeznek minden évben a költészet napjára - mondta a szervező, Veress Zsuzsa tanárnő. A 2005-ben életre keltett hagyomány első ünnepségén József Attiláé volt a főszerep, azóta minden évben más költő vagy alkotás kap nagyobb hangsúlyt ezen a napon. Idén az ünnepség a Rettenetes ez világnak mostan minden dolga címet kapta. S hogy miért, arról a tanárnőt faggattuk. 
- Ez egy XVI. századi vers, amely kortárs írók, költők alkotásaival lesz összevágva. Az benne az érdekes, hogy ugyanazt mondják, ugyanarról szólnak, ugyanazok a problémák voltak régen is, mint ma. Az idézet Szkhárosi Horváth Andrástól származik, ezen kívül részlet hangzik el Kecskeméti Vég Mihály Psalmus Hungaricus-ából valamint több ismeretlen XVI. századi költő írásából. A kortárs írók, költők közül megszólal Szűcs Géza, Kányádi Sándor valamint néhány klasszikus, mint Petőfi, Ady, Radnóti, Illyés alkotása is.
Veress Zsuzsa a műsort már januárban elkezdte próbálni, hiszen mint mondta, neki az élete az irodalom, melynek közösségformáló ereje is van. A mai ünnepen 12 lelkes, önkéntes ifjú tizenegyedikes és tizenkettedikes refis diák hívta fel arra a figyelmet: a költészetre nem csak ma kell emlékezni.
A tanárnő köszöntőjében elmondta, a világ úgy förtelem, ahogy van, és ez nem mostanában kezdődött. Mindig is leírták, hogy elviselhetetlen állapotok között él az emberiség, a mai műsor is erről szólt. Kihangsúlyozta, bár a világ élhetetlen és állhatatlan, kibírhatatlan és így az összkép is kifejezetten depressziós hangulatú, mégis van, ami ezen enyhít. A feloldást József Attila szövegei hozták el.
- Elsőként a humor. Amit ki tudunk nevetni, azt már le is győztük. Nevessetek tehát! A szövegek egy része tragikus ugyan, de más részük ironikus vagy kifejezetten komikus. A fekete humor is humor. Élvezzétek önfeledten az akasztófahumort, amelyet nemcsak a szövegek, hanem a beiktatott zenei betétek is képviselnek, sőt ezek a zenék épp a humoros hatást erősítik. A másik dolog, ami segít feloldani a sötét depressziót, az a befejezés, hiszen nektek most kell elkezdeni az úgynevezett ÉLET-et. Hogy élhettek ebben a rátok hagyott rettenetes világban? Erre válaszol a műsor vége. A gödör aljában az a jó, hogy onnan már csak felfelé vezet az út, s így a műsorból is. A végén tehát jön egy „csakazértis”, egy akkor sem hagyom magam, ha nagyon nehéz, ha túl késő, ha nincs kinek mondani, akkor is mondjuk a szépet, a jót - fogalmazott Veress Zsuzsa.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!