Verses piknik a költészet napján


2012-04-11 19:02:20  | cikk: mo  | 


Verses piknik a költészet napján főképe
Több helyi előadó, lelkes pápai irodalombarát, felnőttek és diákok egyaránt részt vettek a mai felolvasóesten, hogy egy-egy költő soraival így közvetítsék a magyar kultúrát, a költészet szépségét. A Hét Csillag Egyesület hagyományőrző szakága a magyar költészet napja alkalmából újabb felolvasóestet szervezett. Néhány hónappal ezelőtt Wass Albert gondolatai töltötték meg az Esti Kornél Kávéházat, akkor a résztvevők közel öt órán át olvastak fel a magyarság kiemelkedő erdélyi írójának műveiből. A kulturális értékekre nagy hangsúlyt fektető belvárosi kávéház és a Hét Csillag Egyesület a Wass Albert-est sikerén felbuzdulva hozta tető alá a mai programot, melyet Verses piknik címmel a költészet napjához kapcsoltak. Pintér Péter, az egyesület vezetője elmondta, örömmel fogadta, hogy a felolvasók soraiban nem egy fiatal és gyermek van, hiszen a cél mindenképpen az, hogy a magyar értékeket, így a magyar kultúrát minél többen őrizzék és megtanulják értékelni, főként a fiatal generációk. Az egyesületi elnök hozzátette, fontos, hogy minél több diák forgassa a magyar költők, írók műveit, hiszen nagyjaink üzenetei által ők maguk is épülnek, és nemcsak ők, hanem a város is – fogalmazott a program egyik szervezője.
Arra pedig, hogy valaki belelapozzon egy-egy költő kötetébe, rögtön a felolvasóesten lehetőség nyílt, hiszen egy antikvárium a legismertebb, legkedveltebb költők versesköteteit kínálta a hallgatóságnak.
A felolvasóesten több mint harminc alkotás hangzott el az irodalom nagyjaitól. A költészet napja lévén, amely József Attila születésnapjához kötődik, nem maradhattak ki a fiatalon meghalt poéta máig érvényes gondolatokat megfogalmazó versei: a Születésnapomra, a Tél, a Karóval jöttél, a Kész a leltár, vagy a Gyermekké lettél. De természetesen nem szorultak háttérbe más magyar költőóriások sem. Elhangzott például Szabó Lőrinc Ficseri-füstije, Pilinszky János Parafrázisa, Varró Dániel Őszi szonettje, vagy Petőfi Sándor Az ítélet, Radnóti Miklós Hetedik ecloga című költeményei.
A Verses pikniken – a lelkes verskedvelők mellett – ismert helyi előadók közvetítették a poéták sorait, előadta kedvenc verseit – többek között – Kincses László, Gosztola István, Nagy Imre és tehetséges utódaik: például Dóczy Barna.
A rendezvényen részt vett dr. Áldozó Tamás polgármester, az est fővédnöke és Rádi Róbert, a Polgármesteri Kabinet vezetője. 

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!