Vértes András: Szabadságharcot folytatunk, csak nem tudni, hogy ki ellen


2012-04-06 18:24:48  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Vértes András: Szabadságharcot folytatunk, csak nem tudni, hogy ki ellen főképe
A Petőfi Asztaltársaság meghívására Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezetője érkezett városunkba, hogy Kerecsényi Zoltánnal és Grőber Attilával a gazdaság jelenlegi helyzetéről beszélgessen. A közgazdász szerint, ha a magyar gazdaságról akarunk beszélni, azt nem tehetjük meg anélkül, hogy a politikáról ne beszélnénk. Azért nem lehet, mert a magyar gazdaság jelenlegi és legfontosabb problémáinak alapja a politikai ügyekben rejlik - véli a szakember.
A Gyurcsány Ferenc lehetséges utódjaként is emlegetett közgazdász úgy látja, hazánk gazdasága lefelé menő, szerencsétlen pályán van. Ennek okát pedig nem csak a nemzetközi világ válságában kell keresni - vallja.
- Igaz, hogy a nemzetközi világban is válság van, de mégis ebben a nemzetközi folyamatban Európa jelenleg stabilizálódik. A leglényegesebb dolgait Európa elkezdte megoldani. A görög válság már nem válság, a görög ügy nagyjából meg van oldva, igaz erre elvertek közösen körülbelül 280 milliárd eurót, s ez a magyar GDP háromszorosa. Már nem fenyeget az, ami ezelőtt három évvel fenyegetett, hogy az eurózóna összeomlik, vagy az Unió szétesik. Az Európai Unió átalakul egy monetáris unióból egy fiskális unióvá, és egyidejűleg valódi gazdasági és politikai unióvá válik. Ez egy hosszú folyamat - fogalmazott Vértes András.
A szakember úgy látja, Magyarország problémáit két alapvetően súlyos politikai probléma okozza, melyek gazdasági következményeiről is szólt. Kifejtette, két dolog köti gúzsba Magyarország kezét: elsőként a jogrend alapjai megrendültek, teljes jogbizonytalanság van, másfelől pedig a gazdasági szereplők nem tudnak előre tervezni, hiszen kiszámíthatatlan gazdaságunk lett. Mint mondta, ez a két dolog okozza azt, hogy a kormány lényegében egyetlen gazdaságpolitikai célt sem tudott megvalósítani.
A továbbiakban kifejtette, az adóterhek sem csökkentek, hiszen 2012-ben az adóterhelés magasabb szintet ér el, mint 2010-ben. A nagy multinacionális cégek viszonylag könnyen elviselték a válságot, azért, mert az exportpiacaik bővülnek. A kicsi hazai cégek a belföldi piac szűkülése következtében összemennek. Ennek okozójaként a szociálisan nagyon vitatható, gazdaságilag hosszútávon kecsegtető előnyöket hordozó adópolitika bevezetését nevezte meg. Hozzátette, az adóváltoztatások rontják Magyarország nemzetközi hírnevét, pozícióját és gyengítik az árfolyamot is.
Vértes András a megoldást intézményi és gazdaságpolitikai változásokban látja. Intézményi változásként a jegybank önállóságának helyreállítását, az adópolitika stabilizálást, az alkotmánybíróság jogkörének korlátozását valamint a költségvetési tanács jogkörének visszavonását nevezte meg a szakember. A továbbiakban kielemezte a kormány reformjait, kitért az IMF-fel történő tárgyalásokra, valamint megosztotta véleményét a tőkekiszivárgásról is.
Összegzésében úgy látja, Magyarországnak a jelenlegi politikájával sikerült az összes barátját magára haragítania, legyen szó tagállamfőről vagy uniós vezetőről. Úgy fogalmazott, ahelyett, hogy együttműködnénk Európával, egy szabadságharcot folytatunk, csak nem tudni, hogy ki ellen.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!