Két edzőt is menesztettek az NB I-ből


2012-04-02 13:22:37  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Két edzőt is menesztettek az NB I-ből főképe

Már nem Benczés Miklós az élvonalbeli Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának vezetőedzője. A klubvezetőség ideiglenesen Szentes Lázár szakmai igazgatót bízta meg a csapat irányításával,utódjául pedig külföldi szakembert szeretnének kinevezni – adta hírül az nso.hu.
- Kerestük az elmúlt hetek, hónapok gyenge teljesítményének okait – nyilatkozta Dudás Hunor a dvtk.eu klubhonlapon –, és arra a döntésre jutottunk, hogy a csapatnak új impulzusra van szüksége, mert megbomlott a csapat és az edző közti harmónia. Ezért hétfőn közös megegyezéssel felmentettük a vezetőedzői, illetve pályaedzői feladat ellátása alól Benczés Miklóst és Vitelki Zoltánt, akikre a klub utánpótlásában számítunk. Természetesen továbbra is elismerjük mindkét szakember eddig elvégzett munkáját és elévülhetetlen érdemeit abban, hogy egy év másodosztály után újra az NB I-ben szerepel a DVTK, és az ősszel oly sok csodás pillanatot szerzett a diósgyőri közönségnek.
A DVTK ígéretes kezdés után beleszürkült a magyar középmezőnybe: november 9-e óta – akkor a Ligakupában a Mezőköved ellen győztek – mindössze két bajnokiját nyerte meg: Pápán 2–1-re, illetve otthon az Újpest ellen 1–0-ra. A két sikeren kívül tizenegy mérkőzésük volt, abból nyolcat elveszítettek, három alkalommal döntetlent játszottak. Kiestek a Magyar Kupából, illetve a Ligakupából.
A 22. fordulóban pénteken, Siófokon léptek pályára, és szenvedtek egygólos (1–0) vereséget kilátástalan játékkal, amelyet Dudás Hunor ügyvezető „minősíthetetlennek” nevezett. Akkor már érezhető volt, mindez nem marad következmény nélkül.

A labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC is hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződést bontott Mészáros Ferenc vezetőedzővel. Az ügyben bővebb tájékoztatást szerdára ígér a klub vezetősége. A PMFC legutóbbi öt bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni (a Kecskemét otthonában győzött 2–1-re), két döntetlenje mellett két vereséget szenvedett. A Magyar Kupából is búcsúzott a pécsi csapat: a nyolcaddöntőben az MTK verte ki a baranyaiakat több idegenben szerzett góllal.

Az NB I 2011–2012-es idényét a kispadon kezdő szakvezetők közül áprilisra már csak Kondás Elemér (DVSC-Teva), Paulo Sousa (Videoton), Supka Attila (Bp. Honvéd), Kis Károly (Paksi FC), ifj. Mihalecz István (Siófok) és Sisa Tibor (Kaposvár) maradt posztján.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!