Pápai győzelem a hétközi kosárfordulóban


2009-12-09 20:41:29  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Pápai győzelem a hétközi kosárfordulóban főképe
A vasárnapi, Budapesti Honvéd elleni vereség után ma este mindenképpen szeretett volna javítani mérlegén a Pápa-Damla KC. Vajda József tanítványai a bajnokság sereghajtójánál, a Pekosi-Hegyvidéknél viziteltek. A tabella alapján még idegenben is a pápaiak voltak a mérkőzés esélyesei, ennek ellenére az első negyedben 2 pontos előnyt gyűjtött össze a hazai csapat, 18-16-ot mutatott az eredményjelző. A folytatásban már sokkal jobban muzsikált a Pápa, 21 pontot szorgoskodtak össze Károly Mátéék, így 29-37 volt az állás két negyed után. A második félidőben is 21 egységet jegyeztek a mieink, míg a házigazdák erejéből mindössze 12 kosárra futotta. A korábbiaktól eltérően most nem mondott csődöt a Pápa végjátéka, így sikerült megszerezniük idei harmadik diadalukat. A mieink közül ki kell emelni Károly Máté játékát, aki csapata legjobbjaként 27 pontig jutott. A Pápa-Damla KC legközelebb december 20-án 18:30-tól hazai közegben az Elite-Basket-et fogadja.

Pápai pontszerzők:

Károly Máté 27
Lázár Krisztián 16
Horváth Roland 11
Kollár Balázs 9
Fülöp András 8
Magyar Zoltán 5
Ács Péter 2

Pekosi-Hegyvidék Pápa-Damla KC 60-78 (18-16, 11-21, 12-21, 19-20)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!