Egy elfeledett írónő: Tormay Cécile


2012-03-29 21:23:40  | cikk: mo  | 


Egy elfeledett írónő: Tormay Cécile főképe
Április másodikán lesz 75 éve, hogy elhunyt a méltatlanul elfeledett írónő, Tormay Cécile. Ennek kapcsán a róla elnevezett kör az idei esztendőt emlékévvé nyilvánította. Az emlékévhez két programmal is csatlakozott a Pápaiak a Nemzetért Egyesület és a Hit Pajzsa Nemzeti Egylet. Az első rendezvényt ma este tartotta a közösség, melyen a 2010-ben elkészült filmet, a Volt egyszer egy Napkelet című alkotást vetítették a megjelenteknek, mely felidézi Tormay Cécile életét, munkásságát. Az első magyar irodalmi Nobel-díjra jelölt író pályáját és írásművészetét a Klebelsberg Kuno által alapított Napkelet folyóiraton keresztül mutatja be a film, hiszen a lap főszerkesztője Tormay Cécile volt. A filmben közreműködik az Ismerős Arcok zenekar is.
Hiér Judit, a Pápaiak a Nemzetért Egyesület elnöke elmondta, céljuk, hogy a Tormayhoz hasonló, méltatlanul elfeledett történelmi, irodalmi személyiségeket felidézzék, népszerűsítsék. Tormay Cécile az 1900-as években jelentős nemzeti írója volt az országnak, és csupán azért nem kapott irodalmi Nobel-díjat, mert mielőtt átvehette volna, 1937-ben meghalt – derült ki a filmvetítésen.
Az emlékév következő programján a Tormay Cécile Kör vezetője, Jobbágy Éva tart előadást az írónőről. A Pápaiak a Nemzetért Egyesület és a Hit Pajzsa Nemzeti Egylet következő összejövetelét április végén tartja, melyen Kiszely István antropológus beszél a magyarság eredetéről.  

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!