Ligakupa elődöntő: Háromgólos előny a Videotonnál


2012-03-27 20:22:02  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Ligakupa elődöntő: Háromgólos előny a Videotonnál főképe

A 2011/2012-es Ligakupa döntőbe kerülésének első mérkőzésén a Lombard Pápa Videoton alakulatát fogadta a Perutz Stadion gyepén. A mieink első alkalommal jutottak el a ligasorozatban a legjobb négy közé, Bene Ferenc – gondolva a hétvégi Pécs elleni bajnokira - elsősorban azoknak adott lehetőséget, akik korábban kevesebbet játszottak, a pápai mester a Takács – Enyingi, Nagy, Tóth, Présinger – Arsic, Dóczi, Szabó, Quintero - Szilágyi, Csermelyi kezdőt favorizálta. A Vidi a Tujvel - Brachi, Vinícius, Sándor György, Tóth - Vaskó, Kovács, Evandro, Sanchez, Gyurcsó - Peric összeállításban kezdett. A pápai cserepadon Markek, Lovrencsics, Gyömbér, Csepregi, Horváth és Horváth mellett a komoly sérüléséből visszatérő Seye is helyet kapott. A mai mérkőzést ingyenesen tekinthették meg a drukkerek, igaz a kilátogató nézők sok kidolgozott helyzetet nem láthattak az első félidőben, a vendégek részéről Brachi volt a legveszélyesebb, de a két és fél év után ismét tétmeccsen védő Takács Tamás eszén nem tudott túljárni, pápai lehetőség nem is volt az első 45 percben, távolról próbálkoztak a játékosok, a küzdeni akarás az egyedüli, ami miatt dicséret érheti a csapatokat. A szünetben Bene Ferenc hármat is cserélt, Németh Milán, Csepregi Tamás és Horváth Levente lépett pályára Nagy, Arsic és Szilágyi helyett, a vendégeknél Mitrovics jött Tóth Balázs helyére, Szolnoki Brachit váltotta. A folytatásban sem volt átütő erő a mieinkben, még kapura tartó lövésük sem volt, amit a vendégek az 58. percben góllal büntettek: Vaskó ugratta ki remek ütemben Pericset, aki betört a 16-oson belülre, majd kapura lőtt, Takács ugyan beleért, de védeni nem tudott 0-1. Ezt követően is magabiztosan tartotta a kezében a meccset a Videoton, a 69. percben aztán kettőre nőtt a különbség, Vinícius beadása átszállt a pápai védők felett, épp Peric elé, aki egy átvétel után közelről védhetetlenül lőtt a kapu jobb oldalába 0-2. A meccs utolsó 20 percében kényelmesen elgurigázott a Vidi, a pontot az i-re Peric önzetlen passzából a 91. percben Torghelle tette fel, a 3-0-s végeredmény azt is jelenti, hogy a székesfehérvári visszavágót tekinthetjük puszta formalitásnak, a továbbjutás már Pápán eldőlt. Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy a Lombard Pápa 90 perc alatt még kapura sem lőtt, ami Ligakupa sorozat, felforgatott, fiatal pápai csapat, hétvégén fontos bajnoki ide vagy oda, azért eléggé elgondolkodtató statisztikai adat…

Bene Ferenc: Teljesen befolyásolta a hétvégi bajnoki a csapat összeállítását, a Lombard és a Videoton kevesebbet játszó játékosai között jelentős a különbség, a második félidőben ez érződött. A mérkőzéshiány miatt több olyan gólt kaptunk, ami nem lett volna indokolt, nem vagyok csalódott, de ennél szorosabb eredmény is kialakulhatott volna. A támadójátékban többet vártam, a szombati meccsnek alá kellett rendelni a mait.

Paulo Sousa: A második félidőre frissebben jött ki a csapat, fel tudott pörögni, jobban tudta járatni a labdát, több helyzetet dolgozott ki, ezek közül sikerült hármat gólra váltani, kitűnő eredményt sikerült elérnünk.

Lombard Pápa – Videoton 0-3 (0-0) Gsz.: Peric 2, Torghelle

Lombard Pápa: Takács – Enyingi (’72 Gyömbér), Nagy (’46 Németh), Tóth, Présinger – Arsic (’46 Horváth), Dóczi, Szabó, Quintero – Szilágyi (’46 Csepregi), Csermelyi (’70 Seye)

Videoton: Tujvel - Brachi, Vinícius, Sándor György (’64 Nikolic), Tóth - Vaskó, Kovács (’72 Torghelle), Evandro, Sanchez, Gyurcsó (’64 Walter) - Peric

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!