Szegedi Csanád: Az EU behatárolja Magyarország mozgásterét


2012-03-22 21:04:15  | cikk: mo  | 


Szegedi Csanád: Az EU behatárolja Magyarország mozgásterét főképe
A rovástábla-avatási ceremóniát követően Szegedi Csanád lakossági fórumot tartott a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ emeleti előadótermében. Az európai parlamenti képviselő úgy fogalmazott, a Jobbik mindig igyekezett direkt módon tartani a kapcsolatot az emberekkel, éppen ezért szerveznek gyakorta lakossági fórumokat.
A politikus három olyan sarkalatos témát emelt ki, mely – véleménye szerint – az embereket kiváltképp foglalkoztatja és egyben kiút lehet abból a helyzetből, mely Magyarországra jelenleg jellemző: a társadalmi, gazdasági és morális recesszióból.  Az egyik a nemzeti identitás megerősítése, melybe kitűnően beleillik a Jobbik rovástábla-missziója – fogalmazott a képviselő. Második sarkalatos pont a közbiztonság megerősítése. Szegedi Csanád e tekintetben azt hangsúlyozta, a bűnözőket el kell rettenteni a bűncselekményektől, eredményes lehet a halálbüntetés visszaállítása. A rendvédelmi dolgozók tekintetében pedig egy olyan életpálya modellt kell kialakítani, hogy 40 éves életerős fiatalemberek ne akarjanak nyugdíjba menni – tájékoztatott Szegedi Csanád. A politikus a munkahelyteremtés problematikája tekintetében leszögezte: egyértelműen a termelésre kell ráállni.
- Magyarország agrárország, ki kell használni a mezőgazdasági termelés hatékonyságát, egyedülálló vízkészletünk van, egyedülálló mezőgazdasági területeink vannak. Magyarország erőteljesen exportképes ország. Mivel az Európai Unión belül kvótarendszerrel és exportmegszorításokkal behatárolják a mozgásterünket, ezért az a véleményünk, hogy az EU-ból ki kellene lépni, egy külön utat kellene járni, ami nagyon nehéz és kockázatos. De a jelenlegi helyzet a biztos pusztulásba vezeti Magyarországot. Természetesen nem úgy képzeljük az Európai Unióból való kilépésünket, hogy leereszkednek a határok és egy elszigetelt ország lennénk Európa közepén, hanem a határok légiesítésével a schengeni övezeten belül maradva, megtartatva a nyugat-európai pénzpiaci kapcsolatokat, keleten pedig Törökország és Oroszország felé nyitni – tette hozzá a politikus.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!