Hatalmas pofonok és teltház a Koko-Gym KSE idei gáláján


2012-03-17 23:34:18  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra, Haraszt  | 


Hatalmas pofonok és teltház a Koko-Gym KSE idei gáláján főképe
A nagy érdeklődés miatt idén új helyszínen, a Városi Sportcsarnokban rendezte meg küzdősport gáláját a Koko-Gym KSE. Nyolc thai-boksz, hat MMA mérkőzést tekinthetett meg a publikum, az est fő eseményén Kelemen Balázs profi boksz mérkőzésen lépett a kötelek közé, ellenfele Varga Rudolf (Toto Box) volt. Már a kezdésre megtelt a Sportcsarnok nézőtere, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb meccseket rendeztek. A legnagyobb szurkolásban természetesen a hazai versenyzők részesültek, akik nem is maradtak adósak, hiszen többek között Kocsis Rajmund, Molnár Károly, Kerecsényi Gergő és Robotka Máté is emlékezetes meneteket produkált. A gálát megtisztelte jelenlétével Növényi Norbert, a Kevert Harcművészeti Szövetség elnöke is. Növényi Norbert hat éves korában kezdett sportolni, 1980-ban pedig a moszkvai olimpián az első négy fordulóban ellenfeleit tussal győzte le, melyet újabb két győzelem követett, és így megnyerte az olimpiai bajnokságot. A birkózást befejezve a sportolástól nem szakadt el, kick- boksz versenyzőként tért vissza a küzdőtérre, ahol sikeresen EB-VB-VK győzelmet ért el. 2009. januárban újra visszatért az élsportba – immár 52 évesen! – a legkeményebbnek tartott küzdősport szabályrendszerben, az MMA-ban megszerezte a WFCA nehézsúlyú világbajnoki övét. 2009-ben megalakította a Növényi Sportakadémia SE-t ahol elsősorban a küzdősportok oktatása folyik. 2011-ben megalakult az MMA-szövetség melynek elnökévé választották. Növényi maximálisan elégedett volt a pápai gálával és elismerését fejezte ki a szervezőknek és a ringbe lépőknek is.
- Nagy megtiszteltetés, hogy meghívtak Pápára, csak dicsérni tudom a szervezőket és a munkájukat, nagyszerű és nívós gálát hoztak össze, amire szerencsére sok néző volt kíváncsi. Olyan gálát láttam, ahol minden versenyző az adottságai és képességei szerint maximálisan odatette magát. Úgy érzem, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon egyre népszerűbb az MMA, talán már a K1 népszerűségét is meghaladja, hiszen látványos, a nézőknek jobban eladható.
A gála egyik főmeccsét Kelemen Balázs a Felix Promotion veretlen nagyközépsúlyú reménysége vívta, aki finoman szólva egy passzív ellenféllel találta szemben magát.
- Jól ment a bunyó, bár az ellenfelem nem nagyon akart bokszolni, így nehéz látványos, jó meccset játszani, de azért így sem volt rossz. Szenvedtem a sráccal, hiszen egyfolytában menekült, csak futkozott egyik sarokból a másikba. A lényeg, hogy az én kezemet emelték a magasba a végén, készülünk tovább egy címmérkőzés reményében.
Korpics Gábor, az egyesület elnöke szintén elégedetten értékelte a látottakat, mint elmondta, még ő sem számított arra, hogy tanítványai ennyire jó formában lépnek a ringbe.
- Először is köszönöm mindenkinek, aki kilátogatott, ennyi nézőre nem számítottunk. Másodszor minden elismerésem a srácoké, nagyon odatették magukat, szemmel látható a fejlődés náluk. Kocsis Rajmund teljesítményét külön kiemelném, 14 évesen az első meccsén mind kondicionálisan, mind technikailag 3x2 percben remekül szerepelt, magam is meglepődtem, Robotka Máté nem véletlenül kapta a ’Legküzdelmesebb versenyző’ különdíját. Kelemen Balázs meccséhez sok kommentárt nem szeretnék fűzni, ilyen színvonalas mérkőzések után nem volt méltó befejezése az estének a meccs, hozzáteszem a Felix Promotion kért meg minket, hogy adjunk helyet az összecsapásnak, az ellenfelet is ők hozták, az ő nevükben is elnézést kérek mindenkitől, egy biztos, ilyen gálán több profi boksz meccs nem lesz. Köszönjük a város és a szponzorok, vállalkozók támogatását, külön kiemelve Kókai Gábor és Bányász Adrián sportbarátságát és együttműködését.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!