Élet az evangélium szerint - a Mária Rádió szakmai továbbképzése


2012-03-10 15:45:58  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Élet az evangélium szerint - a Mária Rádió szakmai továbbképzése főképe
Szakmai továbbképzésen vettek részt a Mária Rádió dunántúli regionális stúdióinak önkéntes munkatársai a mai nap folyamán. A rendezvénynek a pápai Szent József Kápolna adott otthont. A gyakorlati oktatásra Ajkáról, Celldömölkről, Mórról, Sárvárról, Várpalotáról és Veszprémből érkeztek önkéntesek.
A nap célja, hogy a Mária Rádió minőségben és küldetésében, az evangélium közvetítésében is hatékonyabban működjön a jövőben. Mindezek mellett kiemelt szerepet kapott a technikai háttér is, hiszen a promóció, a terjesztés is nagyon fontos, ezért ezeken a területeken is kaptak képzést ma a rádiós önkéntesek a budapesti központ szakemberei által - mondta el kérdésünkre Buzásné Patyi Judit pápai koordinátor.
A nyitóima után a Mária Rádió magyar családtagjait Dúl Géza atya, a Mária Rádió országos igazgatója köszöntötte a 133. zsoltárt idézve. Mint mondta, a történelmi egyház és a mai nap célját is az egyetértés határozza meg, hiszen ahol az emberek egyetértésben együttműködnek, ott az Isten garantálja a jelenlétét.
Szabó Tamás MR elnök a köszöntőt követően beszédében a mai nap célját, a családi találkozót és az összehangolódást emelte ki.
- A Mária Rádiót szerintem azért kaptuk, hogy visszatérjünk. A mi nemzedékünk és a mai magyar világ nagyon messze ment Istentől, nincs kapcsolatunk az Isten világával. Ahhoz, hogy a felnőttek és a fiatalok ezt a gondolkodást megtalálják, élmények és tanúságtevők kellenek, a Mária Rádiót ezért kaptuk, hogy tanúságot tegyünk. Az Isten melletti tanúságtétel nagyon jelentős szolgálata a mai nemzedéknek, úgy is fogalmazhatnék, hogy a nemzetünk egyik legnagyobb szolgálata. Miért mondom ezt? Mert mindannyian érezzük magunkban a boldogtalanságot, az elégedetlenséget, ez azért lehet, mert valamit elveszítettünk.
Szabó Tamás kiemelte a világban tapasztalható családi összetartozás hiányát, mely alapvetően határozza meg az ember boldogságát és stabilitását. További ilyen fontos összetartó erőként a közösséget és a munkát, valamint a hitet hozta fel példaként beszédében.
A köszöntőket követően Bernhard Mitterutzner, a Mária Rádió világcsalád európai referense beszélt a rádió karizmájáról. A tiroli katolikus 1989 óta van kapcsolatban a Mária Rádióval, és három éve koordinátora a nemzetközi világcsaládnak.
A világcsaládért felelős terjesztő úgy fogalmazott, ez az adó nem emberi terv és ötlet eredménye, hanem egy olyan ajándék, mely a gondviselésnek köszönhetően az Égből származik. Az adó egy rendkívüli kegyelem, melyet Mária anyai szíve adományozott az Egyháznak. Mint mondta, a Mária Rádió által rendkívül sok csodálatos és hihetetlen dolog történik, hiszen Mária jön el az emberekhez az evangéliumon keresztül.
Az európai referens az egyik világhírű mobiltelefon-gyártó vállalat szlogenjét átfogalmazva összegezte a Mária Rádió feladatát: összehozni az embereket Istennel. Úgy fogalmazott, a Mária Rádió egy szerelmi történet Isten és az ember között, melynek ő és mások is a részesei lehetnek.
A nap további részében három szak szerint csoportosultak a résztvevők. Munkaterületenként felbontva, a műsorokkal foglalkozó munkacsoport, a terjesztéssel foglalkozó és a technikai háttérrel foglalkozó csoport budapesti trénerek vezetésével közel kétszer két órát dolgozott együtt. Bernhard Mitterutzner összefoglaló előadása után 15 órakor szentmisével és hálaadással zárult a nap.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!