Kiállítás nyílt Portik Péter képeiből


2012-03-04 07:29:12  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Kiállítás nyílt Portik Péter képeiből  főképe
Portik Péter festményeiből nyílt kiállítás tegnap este a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületének emeleti előterében. A festőművész alkotásait dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő ajánlotta a szép számban megjelent érdeklődőknek.
Dr. Kovács Zoltán kihangsúlyozta, Portik Péter festőművészhez hosszú, két évtizedes múltra visszatekintő személyes kapcsolat fűzi.
- Izgalmas képeknek lehetünk szemtanúi itt, melyek magukért beszélnek. Rendkívül erőteljes, karakteres színek és vonások láthatóak, ezek a képek bármikor felismerhetőek, akár messziről is, hiszen kifejezik azt a karaktert, amit az alkotó a képnek szánt s ez egy sajátos, Portik-féle stílus - fogalmazott az országgyűlési képviselő, aki szerint a képek is átadják az alkotó lelkivilágát, élettapasztalatát.
Portik Péter 1964-ben született az erdélyi Gyergyószentmiklóson. 10 éves korában balesetből kifolyólag elvesztette a jobb kezét. 1990-ben telepedett le Magyarországon, Pápán, majd 1996-ban költözött ki Kupra. Gyermekkora óta rajzolgatott, a festés iránt komolyabban a ’80-as évek elején kezdett el érdeklődni. Autodidaktaként képzi magát és a festés mellett rengeteget farag, főleg faszobrokat, de a kerámia iránt is érdeklődik a művész.
- Nincs kedvenc témám, minden érdekel, ami szép. Ami megragad, legyen az egy koldus, egy szemétkupac, egy szép táj, egy szép női arc, bármi, megfestem - vallja saját magáról Portik Péter.
A festőművésznek pont húsz éve nyílt meg Pápán az első önálló kiállítása. Festményei mára bejárták a világot, hiszen rengeteget elajándékozott alkotásaiból, így találkozhatunk Portik-képekkel Mexikóban, Kanadában, Svédországban, Németországban is. Festészeti stílusa egyedi, festett absztrakt, impresszionista, naturalista és szürrealista stílusban is. A most nyílt kiállításán az utóbbi négy év munkásságának metszetét tárja a közönség elé. A kiállítás március 25-ig tekinthető meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!