Az éllovas legyőzésével már első a PELC U-17


2012-03-03 15:01:41  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Az éllovas legyőzésével már első a PELC U-17 főképe
Rangadóval folytatódott az U-17-es másodosztályú utánpótlás bajnokság, ugyanis két pont hátránnyal második helyen álló PELC a tabella első helyezett Sopron gárdáját látta vendégül a Perutz Stadion műfüves pályáján. Kálmán István csapatának célja hazai pályán nem is lehetett más, mint a három pont begyűjtése, a csapat téli felkészülési jól sikerült, hiszen Ajkáról tornagyőzelemmel térhettek haza, ami az edzésekre és a bajnokságra való ráhangolódásra is nagy lökést adott. A Sopron ellen a mieink a Mocher, Kovács, Szalma, Ferencz, Bolla, Réthi, Iványi, Baldauf, Pődör, Palkovics, Varga összetételben kezdtek. Sokáig úgy tűnt, az első játékrészben nem születik találat, hiszen jobbára a küzdelem és a mezőnyjáték dominált, aztán a 41. percben Erdei Imre ziccerben betalált a hazaiak kapujába. Szerencsére sokáig nem vezettek a soproniak, két perccel később Baldauf Konrád egalizálta az állást, kihasználva a védők és a kapus bizonytalanságát. A félidőben Kálmán István összekapta a fiatalokat, olyannyira, hogy a 47. percben már a pápaiaknál volt az előny, a mieink részéről Iványi Martin kapott remek labdát, és az elvetődő kapus mellett a hálóba lőtt 2-1. A második félidőben többször is növelhette volna a két csapat közti különbséget a PELC, ám a legnagyobb helyzetek is kimaradtak, ennek ellenére az egygólos előnyt sikerült megőrizni, így a két együttes helyet cserélt a tabellán. A győzelmet ugyan nem adták könnyen, a PELC fiataljai küzdeni tudásuk és kitartásuk miatt rászolgáltak a három pontra és a tabella első helyére.

Kálmán István: Nagyon boldog vagyok, jó érzés, hogy 0-1-ről fordítani tudtunk, és megnyertük a mérkőzést, nagyobb arányú is lehetett volna a mai siker, de kimaradtak a lehetőségeink, a végén így izgulnunk kellett, de ezt is túléltük. Amire készültünk, a gyors játékra, a mélységből való indításokra, sikerült megvalósítani, jól játszottunk, gratulálok a srácoknak. Egy célunk lehet, megnyerni a bajnokságot, igaz hosszú még az út, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy a tabella élén végezzünk.

PELC U-17 – SC Sopron U-17 2-1 (1-1) Gsz: Baldauf, Iványi ill. Erdei

PELC U-17: Mocher, Kovács, Szalma, Ferencz, Bolla, Réthi (’86 Varga A.), Iványi, Baldauf, Pődör (’90 Horváth), Palkovics (’76 Németh), Varga B.(’62 Óbermayer)

A játéknapon az U-19-es pápai csapat szintén a Soprontól 5-0-s vereséget szenvedett, melyben közrejátszott az is, hogy a 38. percben Szabó Martint kiállította a játékvezető, 10 emberrel pedig a bajnokságot vezető Sopron ellen nem sok babér termett Jevgenyij Baranov tanítványainak. Sajnos a találkozó 62. percében a vendégek játékosa Szabó Péter egy szögletet követően szerencsétlenül érkezett meg a földre, és könyöktörést szenvedett. A labdarúgónak mielőbbi gyógyulást és visszatérést kívánunk!

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!