A Jobbik elutasítja a költségvetést


2012-03-01 21:09:15  | cikk: mo  | 


A Jobbik elutasítja a költségvetést főképe
A Jobbik összességében elutasította a város 2012. évi költségvetését – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Erőss Bulcsú. Az önkormányzati képviselő azzal indokolta döntését, hogy további megszorítások már nem érhetik a pápaiakat.
A Jobbik úgy látja, hogy „az önkormányzati alrendszer finanszírozása egy fillérrel sem emelkedik a 2012-es évben, így reálértéken komolyan csökken a településeknek szánt pénz.” Erőss Bulcsú szerint 2012-ben komoly költségvetési hiány várható az önkormányzatoknál, a pénzszerzés terén azonban szűkösek a lehetőségek. A Jobbik nem támogatja a további hitelfelvételt, az ingatlan eladásokat viszont abban az esetben igen, ha az azokból származó bevételeket beruházásra, felújításra fordítják.
- Érdemes lenne bevezetni a multinacionális cégek esetében a differenciált építményadót, amit decemberben már javasoltam, de akkor a polgármester azt mondta, hogy nincs erre törvényi lehetőség. Pedig van, mert Keszthely és Nagykanizsa is bevezette ezt a fajta adózást – fogalmazott a politikus.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a Jobbik támogatta a Kékfestő Múzeum tevékenységéről és a pápai bölcsődékben folyó munkáról szóló beszámolót, ezenkívül elfogadta a külkapcsolatok 2011. évi alakulásáról, valamint a 2012. évi programokról szóló tájékoztatót is. Erőss Bulcsú megjegyezte azt is, egyetértett a Rákóczi Szövetség felvidéki Beiratkozási Ösztöndíj Programjának 200 ezer forintos önkormányzati támogatásával.
A jobbikos politikus beszámolt arról is, hogy önálló képviselői indítványban tett javaslatot a Közterület-felügyelet létszámának bővítésére.
- A testület elutasította az indítványomat, mondván, hogy a jegyzői hatáskört szeretném elvonni. Valójában arról van szó, hogy csupán politikai akarat kérdése, hogy mire költünk, mert mindennek az alfáját és omegáját a költségvetés adja. Ha van politikai szándék a közbiztonság javítására, akkor a polgármester „megbeszélheti” a testülettel, hogy a közbiztonságra ebben a formában áldozzon. Érdekes az elutasítás, hiszen a 2011. április 14-i ülésen maga a közterület-felügyelet vezetője említette, hogy optimálisan nyolc fő lenne az ideális létszám a jelenlegi hat helyett – tette hozzá az önkormányzati képviselő.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!