Papírforma eredmények a megyei sakk diákolimpián


2012-02-27 16:07:44  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Papírforma eredmények a megyei sakk diákolimpián főképe
A megyei sakk diákolimpia egyéni döntőit rendezték hétvégén városunkban. A játéknapra a térség több településéről is érkeztek versenyzők, összességében elmondható, hogy Tapolca szerepelt a legjobban, hiszen a zalahalápiak, a nemesgulácsiak illetve a veszprémi Lovassy László Gimnázium tanulói is ott játszanak – tudtuk meg Kiss Csabától a Pápai SE szakosztályvezetőjétől. A házigazdák részéről a Pápai SE-ben játszók közül negyedik helyezett lett Czemmel Viktória (Tarczy) és Döbröntei Dávid (Weöres). A Türr István Gimnázium tanulója, Varga Kata ugyan nem sakkozik egyesületben, mégis második lett korcsoportjában, a PGSZKI diákja, az ajkai ASSE igazolt játékosa, Holczbauer Flórián pedig megnyerte a korcsoportját. A körzetből Szalóky Enikő (Nemesszalók) második, Nagy Alexandra (Lovászpatona) pedig negyedik helyet ért el.

A részletes eredmények ITT!

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!